2024. július 22. (hétfő) 11:08

Marx veje a lustaságról

Mogyorósi Géza

Mivel a Poroszországban született és Angliában elhunyt Karl Marx maga sem tartozott a legszorgalmasabb németek közé – számos tudósítását barátja, Friedrich Engels írta helyette, aki anyagilag is támogatta – érdemes elolvasni veje szatíráját! A kalandos sorsú, rengeteget utazgató-nyüzsgő, seregnyi nyelven vitázó Paul Lafargue kapitalizmus kritikája (érthető módon) az egykori NDK-ban nem lett kötelező olvasmány.

Májusban lesz 205 esztendeje, hogy Trierben világra jött a kapitalizmus és a vallás nagy szakállú kritikusa. Olaf Scholz kancellár jóléti birodalmában, 140 évvel Marx londoni temetése után is sok millió analfabéta él. Ők bizonyára „A tőkét” sem lapozták át, irodalmi estekre sem járnak 2023 hajnalán,s pláne nem könyvesboltokba. Jómagam is főleg bolhapiacokon csapok le egy-egy régebbi remekműre. A minap (németül) kiolvasott „Prager Kinder”, az 1948-ban elhunyt Egon Erwin Kisch első világháború küszöbén megjelent riportgyűjteménye. Tetszett a prágai kolléga cikkcsokra, mely a K. und K. humortól, erotikától, tragédiától pezsgő letűnt korszakába kalauzolt el.

Lenyűgözött Marx Karesz – kubai születésű – vejének „A lustaság joga” című szatírája is. A Kisch-hez hasonlóan kalandos sorsú, rengeteget utazgató-nyüzsgő, sok nyelven vitázó Paul Lafargue kapitalizmus kritikája (érthető módon) az NDK-ban nem lett kötelező olvasmány. A Kreml kelet-berlini csicskásai joggal tartottak attól, hogy a burzsuáziát bíráló „Das Recht auf Faulheit” sorai netán demoralizálják a szocializmust „lelkesen” építő munkásosztályt Karl-Marx-Stadt és Stalinstadt között. De hol van már a térképekről rég leradírozott DDR? Idén ősszel lesz 33 éve, hogy beolvadt az NSZK-ba!

Na, akkoriban, 1990 táján láttam utoljára {meg a koronakrízis idején} sorban állni embereket könyvesboltok előtt… Felejthetetlen élmény ennyi évtized távlatából is, hogy a Friedrichstrasse-i S-Bahn megállónál/határátkelőnél, ahol a vietnámi vendégmunkások hagyományosan csempészett cigarettával sefteltek, egy nyugati turista döbbentem mondta a nejének – rábökve a több karton tabakkal bizniszelő ázsiai legényre – hogy ezek a külföldiek annyira nyomorultak, hogy az „utolsó könyvüket” is kénytelenek eladni. Nos, Goethe ekkor rúgta tökön Schillert!