Talán nincs Európában és talán a világon sem, ahol az állam ily bőkezűen támogat egy profi labdarúgó bajnokságot és már önmagában is szörnyű, hiszen Magyarország több sebből vérzik, s a szegénységben élők száma is megközelíti a 2 milliót, vagyis a lakosság ötöde napról-napra él. Ha maradunk a focinál akkor is kiábrándító a helyzet, hiszen a nagy pénzeknek semmi látszata.
Továbbra is egy helyben topogunk és esély sincs a felemelkedésre, miután a kipárnázott klubok szórják a pénzt, légiósokat szerződtetnek, így a méregdrága akadémiákon képzett játékosok még a kispadra sem férnek oda.
Az MLSZ vagyis a szövetség tehetetlen, pedig már évek tudjuk, hogy ez az út nem vezet sehova.
Két érvet ismételgetnek a klubok vezetői, s ebben különösen az FTC elnöke a leghangosabb, miszerint a magyar játékosok nem elég jók és nagyon drágák. Ez már önmagában ellentmondás, de Kubatov Gábor ezt sem zavarja. És hogy ennyire nem igaz, arra a bajnokság szolgéltat bizonyítékot évről évre. Mert hát mit látunk, ha most a tabellára nézünk. Az FTC mögött a Kecskemét a második, s a Paks a harmadik. Furcsamód ez az a két csapat, amely a bajnokságban a legkisebb költségvetéssel működik és csak magyar játékosokat küldenek pályára. Hogy is van ez? Drágák a magyar játékosok? Aligha, ha ez a két klub képes őket szerződtetni. És nem elég jók? Szombaton megnéztem a kecskemétieket, akik a felcsúti pályán megalázták a Puskás Akadémiát. Az utóbbi csapatban nem sok akadémista játszott, sokkal több külföldi, de nem nagyon tudtak labdába rúgni…
