Bár több szakértő szerint Putyin már nem tud kiszállni ebből a háborúból, most mégis egyes elemzők hajlanak arra, hogy praktikusan gondolkodnak Moszkvában is, és szívesen lezárnák a mostani állás szerint a háborút. Az orosz Wagner-csoport vezére, Jevgenyij Progozsin a Telegram-csatornáján arról beszélt, hogy Moszkvának be kellene fejeznie az ukrajnai „különleges hadműveletet”, hiszen szerinte Moszkva elérte a célját.
Progozsin szerint Oroszország célja végig az volt, hogy nagyszámú urkán férfit öljenek meg, valamint az, hogy az életben maradtak elmeneküljenek az országból. A Wagner-vezér szerint emellett sikerült jelentős területeket szerezni Ukrajnától. Az egyik ilyen eredmény például, hogy az Azovi-tenger, illetve a Fekete-tenger nagy része fölött már orosz ellenőrzés van, valamint egy szárazföldi folyosó is van a Krím felé. Progozsin úgy látja, mostantól arra kellene Moszkvának összpontosítania, hogy megvesse a lábát a megszerzett területeken.
Ám a Wagner-vezér nem számol az ukránok reakciójával, akik aligha érnék be a mostani határokkal, s az azonnali tűzszünet, amit a magyar kormány is álságosan követel, éppen az oroszoknak kedvezne. S ezért is állítja az elemzők többsége, hogy messze még a háború vége.