Kiss Tibi, a Quimby zenekar a frontembere Sopronban egy podcast beszélgetésben árulkodott magáról Till Attilának. Ez a beszélgetés is nagyon Kiss Tibis lett, tele kétségekkel, miközben az egész életéről vallott, a tőle megszokott őszinteséggel.
„Azáltal, hogy ennyiféle dologban vagyok, csomószor azt érzem, hogy képzőművésznek nem vagyok elég képzőművész, zenésznek se vagyok elég. Valahol pont a periférián. Nem vagyok naprakész, nem jártam annyit kiállításokra, nem mozgok kortárs festők között, hanem inkább zenészek között, de azokhoz meg túlságosan képzőművész vagyok. Kicsit ilyen senki földjén érzem magam.”
A függőségéről sem hallgatott, s bevallotta, hogy maga is fontosnak tartja, he erről nyíltan beszélnek, de sokszor visszatartja, hogy a médiumok csak válságok csúcspontjairól írnak, így pedig nehéz megérteni egy történetet, az sokkal bonyolultabb. „Ha válságból vagy mély helyzetből jössz ki, a te válladat sem veregetik meg. Ha egy hegyre mész fel magasra, akkor azt mondják, hogy »ez igen«. De ha mélyről, gödörből jössz fel, és még fenn sem vagy a felszínen, akkor nem mondják azt… Teljesen mindegy, hogy te objektíven, kívülről nézve a világ legcsodálatosabb életét éled, attól függetlenül még kiugorhatsz a tizedikről.”
