„Senki sem jellemezhető a halála előtt” – fogalmazott Karinthy Frigyes, s Kosztolányi sem volt rest behódolni e kijelentésnek, midőn irodalmi froclitársa és jó barátja halála után megjegyezte: „Ő volt közöttünk a legnagyobb marha”. László Ferenc persze nem ad közre ily sommás vélekedéseket a Honi bestiárium című kötetében,melyben harminchárom írói portrét és pályaképet ad közre például az operettkkommunistáról a nagyszabású úri dilettánsról, a költőből lett népszórakoztatóról.
Üdítő olvasmány olyan szerzőkről, akik nem tartoznak az irodalmi kánonhoz, s akik nélkül a szerző szerint egész jól megvagyunk. Karinthys parafrázissal: Így írtak ők. A kötet címötletét Márai Sándor adta, aki a „magyar bestiárium különösségeinek” nevezte az olykor figyelemre méltó kis írókat. László Ferenc kisírókról szóló kisesszéi önkényesen kiválogatott figurákat idéznek, némelyikük valóban panoptikumba való,de mindegyikük produkált valami olyasmit, ami miatt bekerülhettek a szerzőnek a Magyar Narancs Elsüllyedt szerzők című sorozatába. Ennek a mozaikkockáiból rakta össze László Ferenc a Jaffa Kiadónál megjelent kötetét, afféle „múltbubusként”, ahogyan az Abody Bélától Zilahy Lajosig terjedő munkájával kapcsolatban jellemzi önmagát.
A harminchárom fejezet kirakatába mindahányszor sommás cím került, mely után az olvasásra csalogató leadekben egyfajta eposzi jelzőkkel ékesíti főhősét. Derűs óriáscsecsemőként jellemzi például Abody Bélát, (1931-1990), akiről megírja, hogy a kötelező szentmisék alatt Szabad Népet olvasott,aki jellegzetesen öblös hangja, visításra emlékeztető kacaja miatt a parodisták kedvence volt, operakritikákat, könyvet írt írt (szeretett pengevékony könyveket kiadni) melyek közül talán az Emlékezetem pályája című a legjobb. Ebben olyan legendahősökről ír, mint tanára, Füst Milán (jeles osztályzatának fényképét is közreadja), Latinovits Zoltán, Kellér Andor (1903-1963). Utóbbi A rulettkirály, a pompás Bal négyes páholy írója,akinek a Honi bestiárium „telivér szépíróként” a Honi bestiárium is osztott szerepet.
Fejezetet kapott Gábor Andor (1884-1953), a „magyar szocialista Heine”, a „csiribiri író”, aki a Csárdáskirálynőt, a Mágnás Miskát, a Dollárpapát is jegyzi, s akit szatirikus vénája miatt a századelő Dumaszínháza, Nagy Endre kabaréja,a Bonbonniére is becserkészett. S itt van a ” nagyszabású úri dilettáns”, az előkelő és dúsgazdag a műfajok Jolly Jokere, az író, képzőművész, karikaturista, zeneszerző, gróf Bánffy Miklós (1873-1950), az utolsó magyar király koronázásának főrendezője, a Bethlen-kormány első külügyminisztere, az irodalomtörténeti jelentőségű és a Ferenc József-kori arisztokrácia életét bemutató Megszámláltattál írója, aki elérte, hogy bemutassák A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várát.
A rendhagyó bédekker Darvas Szilárd (1909-1961), a költőből lett népszórakoztató,konferanszié, humorista, a szép emlékű szatirikus hetilap, a Ludas Matyi egyik alapítója világában is kalauzolja az olvasót. A Honi bestiárium élvezetes fűszere, hogy a szerző a kiválasztottak életmazsoláiból is ad némi ízelítőt. Darvasról megtudjuk, hogy ő adta át a Ludas Matyi rejtvénypályázatának díjait, a hízott libákat. S Darvas Iván miatt kényszerült a névváltoztatásra, hiszen a színészt ugyancsak Szilárdként anyakönyvezték. Az utókor ítélete az, ahogyan Illés Béláról (1895-1954) szó esik. Ez a pártos író volt „a magyar irodalom szovjet őrnagya”, aki magát a szocialista Mikszáthnak tartotta, aki sikerrel tartotta magát távol az igazmondástól, s legfeljebb az vigasztalta, hogy a mikor moszkvai tartózkodása idején a Szovjet Írók Szövetségének titkára volt, Maxim Gorkij „Galambocskámnak” szólította.
Írói pályák, felemásra sikeredett életművek könnyed eszenciája a Honi bestiárium. Irodalomhívőknek kötelező olvasmány, de mindenképpen ajánlott.
