Elképesztő teljesítményt nyújtva győzött hét góllal a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján a jelenlegi egyik legjobb európai csapat, a francia Metz otthonában a Ferencváros, amely összesítésben így egy találattal megnyerte a párharcot és története során először bejutott a budapesti négyes döntőbe. A továbbjutás után jött a meglepő bejelentés, hogy Elek Gábor távozik az idény végén.
Angela Malestein a hátán feküdve pihegett a metzi sportcsarnok küzdőterén és hitetlenkedve fogta a fejét. A francia csapat játékosai könnyes szemmel ücsörögve a kispadon döbbent arccal, hitetlenkedve csóválták a fejüket.
Május első vasárnapja hihetetlen volt. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy elképzelhetetlen, felfoghatatlan, valószerűtlen – mindig óvakodunk attól, hogy felüssük a közhelyszótárt és üres frázisokat pufogtassunk, ez azonban tényleg az az eset, amikor a klisék sem tűnnek feleslegesnek és elcsépeltnek.
Mit is mondott Elek Gábor, a hatgólos hátrányban lévő Ferencváros női kézilabdázóinak edzője a Metz elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő idegenbeli visszavágója előtt? Ha azzal céllal vágnak neki a mérkőzésnek, hogy a továbbjutás és a különbség ledolgozása lebeg a szemük előtt, akkor nagyon meg fogják verni őket. A cél az, hogy megnyerjék a meccset, ki kell hozniuk a tartalékaikból és a lehetőségeikből a legtöbbet. Nos, a zöld-fehérek ennél többet aligha hozhattak volna ki a vasárnap délutáni második találkozóból: fantasztikus teljesítménnyel, szenzációs második félidővel héttel győztek és történetük során először bejutottak az elitsorozat négyes döntőjébe!
Valószínűleg a ferencvárosiak sem tudják, honnan vették a tartalékot, mindenesetre örökké emlékezetes összecsapáson múlták felül Európa jelenlegi egyik legjobb női együttesét, amely egyértelműen a leginkább egyenletes teljesítményt nyújtotta eddig az idényben, ezt igazolta az érdi első találkozón is rendkívül precízen végrehajtva hatékony játékát és taktikáját. A franciák legutóbb tavaly október közepén kaptak ki, a dán Esbjergtől a BL-ben, egyhuzamban 27 győztes meccsnél tartottak minden sorozatot tekintve. Mindez immár múlt idő, mert a sport, kiváltképp a női kézilabda újfent bebizonyította, hogy az előzetes várakozás és esély fabatkányit sem ér.
Az előjelek finoman fogalmazva sem voltak biztatóak magyar szempontból, hiszen a Debrecen elleni hétközi bajnoki rangadón vállsérülést szenvedő Cirjenics-Kovacsics Anikót be sem tudta nevezni Elek, Tomori Zsuzsanna a bokájával bajlódott az elmúlt napokban, a szerb beálló Dragana Cvijicsnek az orra sérült meg, míg a német balátlövő Emily Bölknek a kezével adódtak problémák. Ám ahogy mondani szokták, meccsnapra a halottak is feltámadnak, a pályán mindennek nyoma sem volt, a Fradi már a kiélezett és fordulatos első félidőben is jól tartotta magát. A 17–17-es szünetbeli állás persze azt jelentette, hogy az otthon több mint másfél éve veretlen Metz őrizte hatgólos előnyét összesítésben. Egy játékrész azonban még hátra volt.
Méghozzá nem is akármilyen félidő! Csak, hogy egy újabb közhellyel éljünk: mint korábban már oly sokszor, ezúttal is megdobbant a csodálatos Fradi-szív. A kapuba beszálló Bíró Blanka bravúrjaival stabilitást adott csapatának, előtte a védelem elképesztő munkát végzett, teljesen elbizonytalanította a magukat már-már nyeregben érző metzieket. A második félidő első húsz percében mindössze öt gólt kapott az FTC, amely támadásban is roppant színesen és szellemesen szövögette az akciókat, így fokozatosan faragta le hátrányát az egyre inkább lefagyó franciákkal szemben. Mindenki hozzátette a magáét vendégrészről, egyéni és csapatszinten is szárnyalt az utolsó percekben már nyolccal vezető Elek-csapat. A végén héttel (26–33) diadalmaskodott a Ferencváros, a játékosok önfeledten jártak körtáncot, ünnepelve a szenzációs sikert és a négyes döntőbe jutást.
