2024. december 05. (csütörtök) 03:32

Nőfaló – nem trójai – államférfiak

Kohl

A nagypolitika porondjáról 2005-ben elköszönt gazdag szocdem, Gerhard Schröder szövetségi kormányfő, s hajdani zöld alkancellárja, a magyar-sváb gyökerű Joschka Fischer egyaránt ötödik {nem német} hitvesüknél tartanak 2023 tavaszán. A snájdig, 79 esztendős Schröder új neje délkoreai, míg a 75 éves ex-külügyminiszter perzsa dámával társult. Ez, az Európai Unió legnépesebb, egyik legtoleránsabb államában nem gond! Pláne, hogy Berlinnek és Hamburgnak, az NSZK két legnagyobb városának a harmadik évezred elején homoszexuális kormányzó főpolgármesterei voltak.

Emlékeztető. Ha Párizs első embere ellen nem követnek el sok éve merényletet, akkor a szerelem Szajna-parti metropoliszában sem kavar vihart a fővárosi politikus magánélete. Apropó Franciaország! A hatalom és a morál kapcsolatára utólag is erotikus „árnyékot” vet, hogy François Mitterand egykori köztársasági elnöknek – hivatalosan – évtizedekig csupán két fia volt. Míg reflektorfénybe nem került egy balkézről született leányka. Német kortársa, Willy Brandt kancellár háromszor nősült. A szemtanúk szerint a bonni stresszt konyakkal és szerelmi kalandokkal oldó – nyelvzseni – szocdem vezér imázsának inkább használt, mint ártott „férfias” híre.

Persze a konzervatív oldalon sem kellett félteni a germán politikusokat! A Magyarországon – vagyis a Kádár-medencében – szívesen vadászgató, 1988-ban elhunyt müncheni tartományi kormányfőnek, Franz-Josef Straussnak (CSU) sem csak háborús pilótaként, bajor sörivóként volt legendásan nagy étvágya… Avagy ott van a 2017-ben elhunyt kereszténydemokrata Helmut Kohl. Aki 1982-től 16 évig irányította Nyugat- illetve az újraegyesített Németországot. A 2001 nyarán öngyilkosságba menekült egykori First Lady, Hannelore asszony sírba vitte magával a titkot, hogy – két fiának apja – „King Kohl” mindig igazoltan mulasztott-e otthonról? A CDU-s dr. Kohl második, igen fiatal neje immáron özvegyként csatázik az emlékek, emléktárgyak jogaiért. A volt kancellár „nevelt lánya”, Angela Merkel a 2021. szeptember 26-ra beharangozott Bundestag választások után nyugállományban vonult. Második férjével állítólag megromlott házasságáról a diszkrét sajtó e hetekben sem cikkezik. Miként az Ukrajnát tavaly lerohanó Vlagyimir Putyin válása, új frigye és ikrei születése sem téma Moszkvától Washingtonig! Hivatalosan… Apropó Amerika! A leáldozóban lévő Castro-korszak névadója, Fidel nagy nőcsábász volt. A kubai „Comandante” riválisa, J.F. Kennedy és Marilyn Monroe szerelmi ügye Havannában sem maradt titokban. A közeli hetekben 50. születésnapját ünnepelt Monica Lewinsky nevét pedig azok is megismerték Európában, akik fittyet hánytak Bill Clinton elnök külpolitikájára, Hillary asszony lelkiállapotára…

Még több életmód…