A 205 esztendeje Trierben született, s éppen 140 éve, 1883-ban Londonban elhunyt Karl (Heinrich) Marx, a tudományos szocializmus atyjaként tett szert világhírre. A Rajna-vidéken ma sem ritka ez a családnév. „A tőke” szerzőjén kívül egyházi emberek, zeneszerzők, politikusok is karriert futottak be saját „marxizmusuk” révén. Ez utóbbira példa Németország elfelejtett kormányfője, Wilhelm Marx (1863-1946). Ő – a császárság összeomlása után – a weimari köztársaság korszakában rekordideig, kétszer is kancellár volt. Karl Marx és Friedrich Engels (Marx Károly és Engels Frigyes…) már közel két évtizede barátok voltak, amikor 160 esztendeje fiúgyermeke született Kölnben egy katolikus iskolaigazgatónak. A kis Wilhelm szorgalmas diák volt. Így az 1881-ben sikerrel letett érettségit követően úgyanazon a bonni jogi fakultáson folytathatta tanulmányait, ahol az akkoriban már híres-hírhedt filozófus névrokon Marx Károly is elméjét csiszolta egy darabig.
Wilhelm Marx (Marx Vilmos – a rend kedvéért!) friss diplomásként 135 esztendeje kezdte pályafutását a porosz igazságszolgáltatás berkeiben. Miután oltárhoz vezette Johanna Verkoyent, négy gyermekük született. Az ifjú családfő 19. század végén előbb tartományi bíró Eberfeldben, majd Centrum párti politikusként képviselői tisztségre is szert tesz. 1908-ban már pártja düsseldorfi elnöke Wilhelm Marx: higgadt, kompromisszumot kereső emberként jellemzik kortársai. Az iskola- és kultúrpolitika terén különösen aktív, katolikus Marxot az első világháború után a weimari nemzetgyűlésbe is beválasztják a Centrum színeiben. (A kölni főpolgármester, Konrad Adenauer {1876-1967} az NSZK későbbi legelső kancellárja is e pártban aktív anno.) Szemben más honatyákkal, Marx támogatja a versailles-i békeszerződéseket, mert attól tart, hogy a szövetséges csapatok által megszállt Rajna-vidék elszakítása Poroszországtól visszafordíthatatlan szintuációt eredményezne.
1922 végén a párton kívüli Wilhelm Cuno vette át a karmesteri pálcát Joseph Wirth kancellártól. A Német Néppárt, a Centrum és a Demokrata Párt koalíciója alig tette le az eskűt, 1923 januárjában francia és belga seregek szállták meg a Ruhr-vidéket. A Szovjetunió, az USA és Anglia egyaránt rossz szemmel nézték a széntermelés ellehetetlenítését, Franciaország „nyomulását”. A Németországot megrázó sztrájkmozgalmak azév augusztusában lemondásra kényszerítették a Cuno-kormányt, ám utódja Gustav Stresemann is csak 100 napig tudott nyeregben maradni. A külügyi tárcát (egészen 1929-ig) átvevő, néppárti Stresemannt történetünk főhőse, Wilhelm Marx váltotta a kancellári székben, röviddel azután, hogy Ernst Thälmann kommunista felkelését leverték Hamburgban, s Adolf Hitler fasiszta „sörpuccsa” is kudarcot vallott Münchenben (1923. november 8-9.).
Marx első – kisebbségi – kormányzása noha csupán 1925 januárjáig tartott, de ez idő alatt befejeződött a márka stabilizációja, létszámleépítéssel, a munkaidő növelésével, új adók bevezetésével ismét felpörgött a német gazdaság. Ebben persze komoly szerepe volt az öreg kontinensen mind aktívabb USA-nak, személy szerint is Charles Dawes tengerentúli bankárnak. Az ő nevét viselő Dawes-terv a jóvátételi kérdés újragondolását képviselte: ezt 1924 nyarán egy londoni nemzetközi konferencián fogadták el. A külföldi, nem kis mértékben amerikai tőke („Das Kapital”) szabad utat kapott modernizálva, racionalizálva Németország (nehéz) iparát. A futószalag és más termelésfokozó ötletek bevezetése azonban tovább súlyosbította a munkanélküliséget Európa szívében. Valamit, valamiért! Egy intermezzo erejéig, 1925 február-márciusban Wilhelm Marx porosz tartományi miniszterelnök volt – Hans Luther lett az utódja a kancellári poszton. Mielőtt Luther kabinetjében átvette volna Marx az igazságügyi tárcát, kisérletet tett az államfői tisztség elnyerésére is. Nem sikerült!
Marx 1926 májusában viszont bizalmatlansági indítvány segítségével visszahódíthatta a kancellári széket Luthertől. Míg Wilhelm Marx első kisebbségi kormányzása alig 13 hónapig tartott, addig második periódusában bő két évig volt Németország demokratikus irányultságú miniszterelnöke. Ó, azok az arany 20-as évek! A csillogást persze tompította a kommunisták és a nácik hangos-véres rivalizálása, melyből ez utóbbiak kerülnek majdan ki győztesen… 1928 nyarán Hermann Müller szocdem politikus alakíthatott kabinetet Berlinben. Wilhelm Marx még 69 éves koráig képviselő maradt a Reichstagban: 1932-ben lemondott mandátumáról és családja körében élt. A humánus eszmék centrumos híveként Marx, ha árnyékában is volt olyan markáns politikusi egyéniségeknek, mint Ebert államfő, avagy Stresemann külügyminiszter, azt senki nem veheti el tőle, hogy a weimari köztársaság történelmileg bonyolult, több szempontból kísérleti jellegű korszakában rekord ideig, összesen majd 38 hónapig irányította Németországot.
Wilhelm Marx ’46 augusztusában, 83 esztendősen hunyt el Bonnban.