A Magyar Állami Népi Tánc- és Dalegyüttes félévszázada a berlini Világifjúsági Találkozó (VIT) egyik sztárja volt. Hofi Géza pedig az Alexanderplatz-cal szomszédos kulturális intézetünkben röhögtette honfitársainkat. Talán nem is sejtették, hogy az NDK főelvtársai kishíjján lefújták a nemzetközi randevút!
Három nyárral a Spree-parti buli előtt, rövidnadrágos srácként magam is megcsodáltam az itt-ott romos, de az Unter den Linden és környékén már modern arcát mutató, félbevágott fővárost.
A jó 360 méter magas, vadonatúj tévétorony az Alexon éppúgy lenyűgözött, mint a miniszoknyás csajok. Szüleimmel, bátyámmal természetesen a Brandenburger Torhoz is elsétáltunk, ahol – akkor még – nem értettem, hogy miért van (születésem évétől!) „zárva” a pazar kapu?
Nos elkalandoztam. Hiszen arról akarok írni, hogy ötven esztendővel ezelőtt történelmi pillanatokat élhettek meg a Német Demokratikus Köztársaság polgárai, vendégei. A X. Világifjúsági Találkozó (VIT) házigazdája lehetett Kelet-Berlin, s pont akkor elhunyt az NDK főkommunistája. Ma már hiába keresik a 3,8 millió lakosú metropoliszban barangoló magyar turisták a Dómmal szomszédos, üveg-fém-beton monstrumot, a Palast der Republik épületét. Pedig anno 1973-ban nagy szenzáció volt a Köztársasági Palota alapkőletétele. Pláne, hogy a „Proccos palota” építésének kezdete különleges időszak volt a DDR 1949-ig visszanyúló históriájában. Íme, néhány virágszál a hézagos csokorból: öt évtizeddel ezelőtt ismerte el Franciaország és Nagy-Britannia diplomáciailag az NDK-t. Sőt, akkor volt a fallal kettészakított Spree-metropolisz keleti fele a X. Világifjúsági Találkozó házigazdája.
A vörös zászlós/csillagos, kék inges FDJ-s/KISZ-es diszkómámor kellős közepén jött a szomorú hír a nyolcvanesztendős Walter Ulbricht haláláról, akitől ’71-ben vette át a stafétabotot Erich Honecker az Egységpárt (SED) élén. A Népi Kamara sebtiben Willi Stophot, a belügyi, majd a honvédelmi tárca korábbi irányítóját, az 1964-től kormányfősködő politikust választotta az Államtanács elnökévé Ulbricht örököseként. Ma már tudjuk: midőn ’76-ban átadják a (parlamentnek becézett) „Erich lámpaboltját” az Unter den Lindennél, Honecker e poszttól is megszabadítja Stoph elvtársat. Hazánk már 1955-től tagja az ENSZ-nek, az NDK-t és az NSZK-t csupán ’73-ban vették fel. Egyszerre. Micsoda VIT-es (cseppet sem vicces) idők voltak azok az – 1990-es újraegyesítésig – kettészelt Németországban! Hol volt akkor még a Kern András féle „Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy az NDK turmixgép, a leszedhető ajtajú, megérkezett-e már…” falatrengető poénja?
