Magyarországon nincs inzulinhiány – közölte a Belügyminisztérium (BM). Azt írták, hogy Magyarországon 150 ezer beteg 39-féle inzulinkészítményt használ. Négy, humán inzulint tartalmazó olcsóbb termék gyártója bejelentette, hogy nagyobb haszna érdekében ezt a négy gyógyszert kivonja a piacról. Ezt a négy készítményt Magyarországon 14 ezer beteg használja – írták.
Mintegy 30 ezer beteg másik két cég humán inzulint tartalmazó készítményét alkalmazza, amelyekből folyamatos az ellátás, a nagykereskedők megfelelő készlettel rendelkeznek, az ellátás nincs veszélyben – rögzítette a belügyi tárca.
A közlemény szerint a humán inzulint tartalmazó készítmények ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák, így a kivonásra kerülő termékeket használó betegek kezelése a másik két cég termékével biztonságosan folytatható.
Az egyes készítmények közötti váltásnál szükség lehet az adagolóeszközök megváltoztatására is – jelezték, hozzátéve, hogy az adagolótollakat szakorvos tudja támogatással felírni, illetve térítésmentesen beszerezhetőek a diabetológiai gondozókban.
„A humán inzulin termékek támogatásának finanszírozása biztosított, a közgyógyellátottak továbbra is ingyenesen jutnak a készítményekhez” – olvasható a közleményben.