2024. december 04. (szerda) 20:53

Róna Péter: egy vasat sem kapunk az EU-tól

Az Alaptörvényről, a devizahitelekről és az euró magyarországi bevezetéséről is elmondta véleményét Róna Péter közgazdász az Index Konkrétan című műsorának legújabb adásában. Beszélt arról is, Orbán Viktor nem felel meg az európai közösségnek, ezért egy fillért sem fogunk kapni az uniótól.

A modern állam lényege, hogy van állam, és van kormány: előbbinek az a feladata, hogy biztosítsa az állampolgárai számára az emberi méltóság, méltányosság és igazságosság feltételeit (…) úgy, hogy a társadalom egyetlen rétege vagy tagja se legyen kiszolgáltatva megalázásnak, kihasználásnak, kisemmizésnek és így tovább. Az állami szuverenitásnak ez alapfeltétele, és ameddig ezt biztosítani tudja, addig elmondhatja magáról, hogy szuverén. Ám ez nem a kormány dolga, a szuverenitás nem Orbán Viktor egyik kelléke, hanem az államé – mondta Róna Péter, hogy miért nem tartja az Alaptörvényt érvényes alkotmánynak Magyarország esetében. A közgazdász szerint egy valós alkotmányban meg kéne fogalmazni azt is, hol van az a határ, amit a hatalom már nem léphet át: a magyar alaptörvény ehelyett azt rögzíti, hogy a „kétharmados többség azt csinál, amit akar, illetve hogy a társadalomnak nincs joga beleszólni, hogy a hatalom mit csinál az alkotmánnyal”.

Róna Péter szerint jó dolog lenne, ha itthon bevezetnék az eurót, ehhez azonban olyan gazdaságpolitikát kéne folytatni, amely ezt előkészíti, majd támogatja. Ettől még nagyon messze vagyunk – jelentette ki. A bevezetéshez szavai szerint olyan stabil nemzetgazdasági szerkezetet kellene kialakítani, ami Magyarországon nincs, és nem is volt sosem.
Éppen ezért – folytatta –, amikor Matolcsy György vagy Dobrev Klára az euró bevezetéséről beszél, nincs tisztában azzal, hogy annak milyenek a valós feltételei. Rónai Egon kérdésére, hogy miért olyan biztos abban, hogy az uniótól továbbra sem kapjuk meg az ígért forrásokat, úgy felelt: a magyar jogi, politikai és társadalmi szerkezet nem fér bele az európai kontextusba.
A 2022-es választás azt mondta az európai közösségnek, hogy végül is a magyar társadalom derekának Orbán Viktor megfelel, nekünk, európaiaknak azonban nem felel meg, ezért mi ezeknek nem adunk pénzt.

Még több AKTUÁLIS…