Ha jól emlékszem az általános iskolai és gimnáziumi történelem órákra (Isten nyugosztalja Farkas és Galló tanárnőt!), akkor a 16. és 17. században kaptunk már kostolót az Oszmán Birodalom trükkjeiből. Lásd. Bikavér és hosszúra nyúlt „ideiglenes tartózkodás a Kárpát-medencében…” Szóval, ha 2023 júliusában Recep Tayyip Erdoğan örökifjú vezír – természtesen a nyári elnökválasztás második fordulójában is sikert aratva – arról mesél, hogy hazája, „Törökország több mint 50 éve várakozik az Európai Unió kapuinál”: úgy vélem jogos, hogy Brüsszel egyelőre nem tárta szélesre az EU rozsdás ajtaját. A kurdírtós, emberijogokat lábbal
tipró eurázsiai állam első emberének voksdiadala után persze mások mellett a magyar kormányfő is gratulált. A budapesti üdvözlet, {majd közös isztambuli stadion buli – koccintás Bikavérrel/vörös borral?} annak a 69 esztendős Erdoğannak szólt, aki Budapesttel közösen hónapok óta gáncsolta el a Svéd Királyság Nato-csatlakozását. Persze, ha az EU folytatja a csatlakozási tárgyalásokat, akkor Finnország után a másik Skandináv is bekerülhet az észak-atlanti hadászati csapatba. Ravasz!
Az pedig nem felejthető, hogy az NSZK-tól Ausztriáig a harmadik, negyedik generációs török ex-vendégmunkások leszármazottjai, a részben német/osztrák állampolgársággal (is) rendelkező, bevándorló hölgyek és urak, mintegy kétharmada voksolt Erdoğanra, hazája követtségén/konzulátusán. A szomszédos szíreket is mészárló, emberijogokra fittyet hányó egykori isztambuli főpolgármester sem a foci pályán, sem az EU zöldmezején nem népszerű 2023-ban. Érdekes módon, míg a német nyelvterületen idegenbe szakadt rajongói főleg rá szavaztak, addig Angliában fityiszt mutattak Erdoğannak a voksolásra jogosult honfitársai.
Hetek óta egyre hatalmasabb a kérdőjel az Unióban és az abból kifarolt, brexites III. Károly király birodalmában, hogy mitől eltérő a demokráciában szocializálódott törökök/muzulmánok hozzáállása az európai alapértékekhez? Hogy’ van az, hogy a kontinens szívében, nyugati felében évtizedek óta élő, adót fizető egykori bevándorlók és csemetéik Recep Tayyip Erdoğan politikájával szimpatizálnak – a rekord infláció és a szabdságjogok lábbal tiprása ellenére, az ellenzék bebörtönzése, zaklatása dacára? Mennyire lehet sikeres a jövőben a 21. század elején érkezett migránsok integrációja, ha az idestova félévszázada velünk élő külföldiek a demokratikus intézmények helyett az agresszív nacionalizmussal flörtölnek? Így már szinte pofátlanság az EU-s csatlakozási tárgyalások újrakezdését sürgetnie a török kormánynak.
