2024. december 04. (szerda) 20:20

Novák Katalin különgéppel jár

Beiktatása óta 44 alkalommal volt hivatalos úton Novák Katalin államfő, ebből 41-szer az állami A319-es Airbus vitte – írja az Rtl.hu, amely kikérte az adatokat a köztársasági elnök hivatalától. A televízió híroldala közérdekű adatigényléssel kérte ki az utazásokra vonatkozó adatokat, amelyek a hivatalos közlés szerint összesen 115 millió forintba kerültek, de az nem derül ki, hogy miként számolták el az állami Airbus költségeit.

Az utazások közül a legdrágább a tavaly júliusi brazíliai látogatás volt, ami 49 826 823 forintba került összesen (Novák Katalinra ebből 67 112 forint jutott a Sándor-palota kalkulációja szerint),két külföldi út költsége pedig 0 forint volt.
Az egyik a barcsi Dráva-híd megtekintése volt, itt feltüntették, hogy kerékpárral ment, a másik pedig egy látogatás a romániai Nagykárolyba, itt nem derült ki, hogy mivel.

Az Rtl.hu összehasonlításképp Kövér László házelnök utazásait is összeszedte. Kövér, aki mindenhova kereskedelmi járattal ment 5-18 fős delegációjával, hétszer utazott hivatalosan,  57 millióért.

Még több AKTUÁLIS…