A német labdarúgó-bajnokság második vonalában szereplő Fortuna Düsseldorf szurkolói levélben jelezték, hogy tiltakoznak csapatuk Puskás Akadémia elleni mérkőzése ellen, mert úgy vélik, a felcsúti klub a korrupció terméke. Mégis megtartották a mérkőzést, amely 5–0-s eredménnyel zárult a német csapat javára, s a német csapat szurkolói odaszúrtak még egyet a magyar kormánynak is.
Hétfő este rendezték meg a Fortuna Düsseldorf–Puskás Akadémia barátságos labdarúgó-mérkőzést, holott a német másodosztályú klub szurkolói azt követelték korábban, ne játsszák le a találkozót. A Düsseldorf-drukkerek azt is közölték klubjuk vezetőségével: legyen bennük annyi gerinc, hogy lemondják a mérkőzést az Orbán-csapat ellen, amely szerintük minden szinten ellentmond a csapatuk által képviselt értékeknek.
A klub, melyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök alapított, egy autokrata, antidemokratikus és intoleráns világnézetet szimbolizál. Ez a klub nem más, mint a korrupció terméke.
A mérkőzést végül lejátszották, és bár a Puskás Akadémia sokáig egyenrangú ellenfélnek bizonyult a német Bild szerint, a vége csúfos kudarc lett, a másodosztályú német csapat 5–0-ra győzött.
A Fortuna szurkolói emellett még megragadták az alkalmat, hogy a magyar kormánynak üzenjenek, és a kis stadionban egy nagy transzparenst függesztettek ki:
Fortuna-szurkolók a homofóbia ellen
A szurkolók ezzel próbáltak meg kiállni a magyar törvények ellen, amelyek a melegeket a gyermekmolesztálókkal teszi egyenlővé.