2024. december 05. (csütörtök) 03:29

Az olcsó energián spórol a kormány

Akár ezer milliárd forint megtakarítás is keletkezhet az idén költségvetés védelmi alapjaiban – írja a Népszava, a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai alapján. Az energiaárak tavaly óta a töredékükre estek, eközben a rezsi- és honvédelmi
A költségvetés részeként létrehozott rezsi-, valamint honvédelmi alap csak papíron létezik, ami a kormány szempontjából előnyös, mert a két alapból gyakorlatilag arra költ amire tetszik.

Az elmúlt hónapokban főleg a rezsivédelmi alapot használta folyó kiadások finanszírozására. Idén ebből költött a kormány többek között sporttámogatásra és beruházások támogatására is. A januárban módosított 2023-as költségvetésben azzal számoltak, hogy rezsitámogatások összege akár 2610 milliárd forintot is elérheti, ez az idénre várt bruttó hazai termék (GDP) 3,3 százaléka. Az idei rezsivédelmi kiadás módosított előirányzata egész évre mindössze 968 milliárd forint lesz. Már a július végéig kifizetett rezsivédelmi kiadások 1078 milliárd forintra rúgtak, sőt a Pénzügyminisztérium augusztusi előzetes államháztartási tájékoztatójából az is tudható, hogy ez az összeg augusztus végére elérte az 1085 milliárd forintot, vagyis augusztusban praktikusan nem emelkedtek a kiadások.

A holland gáztőzsdén (TTF) a földgáz ára 84 százalékkal csökkent egy év alatt, miközben az áram ára tavaly nyár óta 73 százalékkal lett olcsóbb. A következő hónapokban sem kell arra számítani, hogy a rezsitámogatások hirtelen megugranak, tehát a tervezett 2610 milliárd forinttal szemben 1300-1500 milliárd forintnál megáll a éves rezsiszámla, s 1100-1300 milliárd forintos megtakarítás is elérhető. A rezsikiadásokat az utolsó fillérig fedezik az extraprofitadók, amelyeket a rezsivédelem céljából vezettek be.

 

Még több AKTUÁLIS…