Egy férfi, hosszú élete során rengeteg komoly élvezetet okozó dolgot tarthat tenyerében. Ezeket most nem sorolnám, bár gondolom nem sokan haragudnának érte. Inkább saját életemből egy tárgyat emelnék ki, amely férfitársaim esetében igen előre kívánkozik a rangsorban. Ez a tárgy a pipa. Akiknek megadatott a pipázás élménye, bizonyára egyetértenek velem abban, hogy kevés jobb érzés van, a tenyérbe simuló pipából szívott füst szájüregben való körbejártatásánál, lassú kifújásánál, és a tovaszálló füstben való gyönyörködésnél. Fiatal koromban pipáztam és szenvedélyesen gyűjtöttem a pipákat.
1975-öt írtunk. Gyönyörű kora őszi délután volt. A clevelandi Urológiai Klinika aznapi munkaideje, valamiféle technikai értekezlet miatt délután 3 –kor véget ért. Az értekezlet a magyar vendégorvos számára nem volt kötelező, igy sétálni indultam. Volt min gondolkodnom, 6 hét Amerika után, 3 nappal hazautazásom előtt. Nyugodt csendes városrész, kertes házakkal kis boltokkal. Egy élelmiszer bolt szomszédságában kis pipaboltot vettem észre. Benyitottam.
A bolt egy nagyobbacska teremből állt, körös-körül polcokkal. A polcokon pipatartókban pipák sokasága. A pult mögött idős hölgy rendezgette a készletet, a sarokban idős fehér hajú fekete bőrű férfi újságot olvasott egy széken. Köszöntem és jeleztem, hogy körbenézek. A hölgy beleegyezően bólintott. Élvezettel és módszeresen vizsgálódtam. A középső állványhoz érve, elégedetten konstatáltam, hogy a bolt árukínálata változatosan kívánatos. Persze, nem magyar vásárlóknak. Aztán beütött a mennykő. Az állvány legfelső polcán, egy speciális állványon ott díszelgett minden vágyam netovábbja. Széles, egész tenyeret igénylő, lapos meggyfa pipafej, enyhén hajlított, lapos fekete szopókával. Egy ilyen pipából füstöt fújni mennyei élvezet. A pillanat csodáját csak egy dolog rontotta, a pipa előtt elegáns árcédula biztosította számomra az elérhetetlenséget. Mindegy, legalább kézbe veszem. Szóltam, hogy megnézném.
– A férjem azonnal leveszi Önnek – mondta a hölgy. „Sam, az úr az elnöki pipát nézné meg” felszólítás után kézbe kaptam a csodát. Boldogan forgattam, nézegettem, épp a tenyerembe illett. Aztán teljesen érthetetlenül anyanyelvemen kiszakadt belőlem egy mondat.
– Csak ne lenne ilyen rohadt drága.”
A következő percek vígjátéki elemeket tartalmaztak. Az idős hölgy magyarul kérte ki magának.
– Mi? Ez magának drága? Ilyet nálunk, otthon Miskolcon még nem is láttak az emberek! New Yorkban pedig a dupláját kérik érte.
–Természetesen, asszonyom, én csak úgy gondoltam, hogy nekem drága.
A férje kérdő tekintetét látva, magyarázatként jelezte „ He is a hungarian”
– BELETOUN –mondta Sam, mire a hölgy elmosolyodott, és nekem magyarázta.
– Megígértem, hogy jövőre elmegyünk Magyarországra és láthatja a Balatont, ami olyan mint a tenger, de nem sós a vize.
– Aha, a Balaton – bólintottam Sam felé barátságosan.
– Ön itt él? – kérdezte a hölgy.
– Nem, válaszoltam, csak itt voltam 6 hétig, holnapután megyek haza.
– És mit csinált itt?– kérdezősködött tovább a hölgy.
– Hat hétig a CLEVELAND Clinicen dolgoztam.
– Mint mi? – kérdezte.
– Orvos vagyok, urológus – válaszoltam.
– Nem értem – mondta. – Orvos és haza akar menni? Miért?
Nem akartam magyarázkodni.
– Otthon vagyok, otthon – válaszoltam. Kétkedve nézett.
– Biztos nő van a dologban.
– Kettő is – válaszoltam. – Édesanyám és a barátnőm.
– Nagyon várják?
– Én várom, hogy velük legyek – válaszoltam. Kicsit rágta a hallottakat, aztán újabb kiváncsi kérdés következett.
– Hogy élnek otthon?
– Megvagyunk – válaszoltam. – Néha adok kölcsön Rockefellernek, ha kér.
Tetszett neki. Gondoltam elköszönök.
– Best wishes – intettem Sam felé, hozzátéve „Balaton”. Vigyorogva intett vissza.
– Ne menjen el – szólt utánam az asszony. A pipa árából 40 dollár kedvezményt kaptam.
– Ennyit megért a beszélgetés – mosolygott. – A pipafüst könnyen elszáll, az élet marad. Az emlék is…
Mégiscsak jó, ha világnyelv az anyanyelved.
