Ha majd méltóan ügyes, mesteri kezek,
Ünnepi színskálán, pentatonra hangolják,
A bizalmasan közelítő gyönyörű akvarellek,
A Balatoni hétköznapok megfestett vásznát.
Akkor a Nagy Boldog Asszony Anyánk,
Oly régi és nemes nemzeti patrónánk,
Üdvözítő mennybemenetelének emléke,
Áldását adja a nemzeti kincsünk vizére.
Így várjuk bizakodva az új égi csodát,
Mint nagyjaink költői képekben írták.
Gyökereinket az édes anyaföld táplálja,
Ősi joggal most bátran élve: alá szolgája.
Egykoron beúszott a Tihanyi félsziget
A Balaton mély vizének kellős közepére.
Óvva intették az öreg parti hegyek tőle,
Nézzük, vajon mit fogadott meg belőle?
Féltem egy kicsit, mert jól- úszni nem tudok,
A látványom így teljesebb, ez már nem titok.
A hátra hagyott partnak leesett az álla,
A félsziget megúszta, mert leért a lába.
Magyarország immár klasszikus születésnapja
Tekint le ránk egykori honfoglaló magyarokra.
Utoljára nagy rendezvényen már régen voltam.
Még hetvenkettőben a Kecskeméti Stadionban.
Hofi mellett felléptek akkor ünnepelt humoristák.
A tolakodó emberek jobbára egymást taposták.
Az új kenyér ünnepén hitvilágunk nem személyes,
Fennállásunk az Úr Krisztussal karöltve bő ezeréves.
A tihanyi hegyvonulat nyergében oly szép a látvány,
Az ezerötvenötben alapított hangulatos Apátság láttán.
Onnan szól le hozzánk hazánk Nagy Boldog Asszonya,
Amióta csak az eszemet tudom, a fala is visszhangozza.
A Nagy Víz keskeny hídján, az örök szerelem sétál.
Kísérje méltóságát tekintetünk, sok ragyogó szempár.
Az áthidaló kompjáratok forgalmának sűrűsége
Tihanyból indul, és megérkezik a Szántódi- révbe.
Életünk hídját kovácsolt szegecsek tartják össze.
A hazát pedig annak megannyi nemes polgári köre.
Az erős hitünk ölti egymásba a mindennapokat,
És az éjt nappallá téve, a sötétség lesz hallgatag.