Egyetértek Polgár Judittal, aki G. P. négy éve megjelent kötetét úgy méltatta, hogy: „Semmi sem az, aminek látszik! Lélegzetelállító történet a 18. századból.” Valóban! Kempelen Farkas Mozart és Goethe korszakába tett idő- és földrajzi utazása szellemesen eleveníti fel a pozsonyi születésű ezermester rejtélyes találmányának, a Török néven elhíresült sakkozógépnek a sztoriját. Melyet 1769-ben készített a Királyi játszma dörzsölt főhőse. Az állítólagos automatát Mária Teréziának mutatta be legelőször. Trükkös szerkezet volt, tetszett a bécsi uralkodónőnek.
Karok, fogantyúk segítségével lehetett mozgatni a bajszos, turbános bábut. S noha egy kistermetű „ember volt benne elrejtve, magának a találmánynak az újszerűségéből, zsenialitásából ez keveset von le. Mégis szélhámosság, hiszen nem a beharangozott mesterséges intelligencia sakkozott, hanem egy férfi.”
Az igaz történet köré Gárdos Péter – Ez a játszma vérre megy alcímmel – mesterien szövi a fikció varázslatos anyagát. „Kempelen, mint a királynő szeszélyeit kiszolgálandó udvaronc mutatja be neki sakkozógépét. Szinte senki sem sejti, hogy a bűvös masinában Dragóner Arnold”, hánytatott sorsú lelencgyerek bújik meg. A törpe termetű ifjú igen jól játszott a táblán. A tanácsos véletlenül fedezte fel, amint városszéli osztrák kocsmákban aprópénzért produkálta magát. „Megmentő ötletnek tűnt Kempelen számára, hogy Mária Terézia már-már kegyvesztéssel fenyegető újdonságigényét így kielégítheti. Hogy mekkorát tévedett, az csak évek múltán derült ki… Amikor már József főherceg ült a trónon, és a Törököt, a sakkozógépet politikai céljainak alávetve, újból szolgálatába rendelte. II. József reformjai nem örvendtek túl nagy népszerűségnek, ezért Wolfgang von Kempelent és Törökjét európai sakkturnéra küldték.
Hogy ezáltal port hintsenek a nagyközönség szemébe.” Többet nem árulok el a humort sem nékülöző Gárdos regényről… Én szinte együltében befaltam a 18. század második felében játszódó, Bécstől Berlinig és Párizstól Lisszabonig kalandozó művet!
