Magyarország energiaellátása biztonságban van, a földgáztárolók töltöttsége mára az éves fogyasztás 62 százalékát fedezni tudja, és az oroszországi szállítók elkötelezettek amellett, hogy továbbra is eleget tegyenek szerződéses kötelezettségeiknek. A kormány fenntartja észszerű politikáját, a nemzeti érdek érvényesítése az egyetlen szempont – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Szijjártó Péter pénteken látogatott Oroszország fővárosába, hogy „a nemzeti érdek érvényesítése mellett együttműködést folytasson” az országgal. A tárcavezető itt jelentette be többek között azt is, hogy megérkezett Ciprusra az a hajó, amely 65 magyar állampolgárt szállított biztonságba Izraelből.
A tárcavezető természetesnek nevezte, hogy részt vesz az Orosz Energiahét nevű konferencián, illetve tárgyalásokat folytat az energetikai együttműködés jövőjéről, ugyanis hazánk ellátása továbbra is fizikailag lehetetlen orosz források nélkül. „Az energiaellátás nem politikai kérdés; csakis az számít, hogy hol van energiaforrás és szállítási útvonal.Egyértelmű, hogy Magyarországot az oroszországi energiahordozók nélkül nem lehet fizikailag ellátni elég kőolajjal vagy elég földgázzal, és a nukleáris iparunk működőképességéhez is szükség van az orosz technológiára és fűtőanyagra.”