Különbözőek vagyunk mi, férfiak. De van lelkünk. Csak van, aki belül viseli…
Kistermetű, sovány, nagyon gyors eszű székely fiú volt. Szokatlanul hirtelen haragú és kritikus. És mivel véleményének bármikor és bárkivel szemben hangot is adott, nem sok barátja volt.
Értelmiségi családja, leginkább köztiszteletben álló egyetemi oktató orvos édesapja a családi hagyomány szerint egészségügyi pályára szánta. Fogorvosnak készült. A diplomaosztás előtt egy évvel úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Lelépett…
Az elegáns észak-német nagyváros orvosi egyetemének utolsó éve nem volt könnyű, de mivel németül jól beszélt, rendkívül szorgalmas volt, vette az akadályokat. Kapott kollégiumi szobát és szerény ösztöndíjat. Ha kérdezték, udvariasan felelt, de ő nem szólított meg
senkit. Egy kivételével…
Paula magas volt karcsú, szemüveges és nagyon német. Precizitása szorgalma, végtelen nyugalma, elegáns közvetlensége, ugyanakkor tiszteletet keltő távolságtartása felkeltette Attila érdeklődését, de ezt nem mutatta. Egyszer délben mikor egy padon valamilyen szakmai kérdésre próbáltak választ találni, Attila elővett egy szalámis zsemlét, kettétörte és beszéd közben a felét Paula kezébe adta, majd zavartalanul enni kezdett. Paula először a fél zsemlére nézett, aztán Attilára, és beleharapott a zsemlébe. Attól kezdve gyakran együtt tanultak, s Attila kollégiumi szobájában készültek fel a vizsgákra. Egy alkalommal, amikor a tanulás a késő éjszakába nyúlt, Paula úgy döntött, nem megy haza. Levette a ruháját, majd Attila vállára hajtotta a fejét. Azontúl a székely fiú, az új hazában nem volt egyedül…
Már diplomaosztás előtt megjelentek munkáltatók álláshirdetései. A szomszédos kisváros egy szerény praxist, segédorvosi állást kínáltak. Attila egy napra eltűnt, utána feltűnően jókedvűen várta a jövőt.
Az utolsó ösztöndíjából a város legelegánsabb hamburgerezőjébe hívta Paulát. Megrendelték az ételt, majd Attila kicsit elérzékenyülve, nagy szüneteket tartva, bővített mondatokban kezdett beszélni.
– Szóval, Paula… amikor itt hozzám senki egy szót sem szólt, Te odajöttél… és egyébként is nagyon jól érzem magam Veled. Képzeld, már állásom is van a szomszéd kisvárosban szeptembertől… Szóval, hozzám jössz feleségül Paula?
Paula a maga nyugodt módján válaszolt:
– Szóval, nem tudsz rólam mindent, s mielőtt válaszolnék, hallgass meg…
Attila egy pillanatra megdermedt, aztán kitört belőle egy mondat:
– Engem nem érdekel, ha korábban rúdon táncoltál vagy vegetáriánus voltál, én szeretném, ha hozzám jönnél, de ha akarod mondd el, amit akarsz.
Paula elmosolyodott.
– A közeli kisvárosba nem megyek, pontosabban nem megyünk. Eddig nem mondtam, de én Észak-Rajna-Westfalia második leggazdagabb családjának egyetlen örököse vagyok, és a szüleimmel megbeszéltem már a mi dolgunkat is. Kapunk egy szép házat és két elegáns praxist itt, az elegáns negyedben. Na, még mindig el akarsz venni?
Attila csak annyit tudott kinyögni, hogy ez nem kifejezetten kizáró ok.
Paula áthajolt az asztal fölött, szájon csókolta és mosolyogva még ennyit mondott:
– Ja, és elmondtam Apámnak, hogy nagyon szeretlek, és jó ember vagy. Az esküvőre kapsz egy Lamborghinit.
Nyugodt, majdnem unalmas életet éltek. Sikeresek voltak az orvoslásban. Csak gyermekük nem volt.
Eltelt vagy tíz év, amikor a ‚8o-as években kedvenc unokabátyámat látogattam meg Aachenben, Attila rám telefonált, hogy látogassam meg őt is, egy másik városban. Beültem a Daciába és elmentem.
Az elegáns villa hatalmas kertjéből éppen egy elegáns, felékszerezett idős hölgy lépett ki, két testőr kíséretében. Azt még hallottam, hogy Attila „Viszontlátásra grófnő” köszönéssel búcsúzik. Aztán meglátott engem és mosolyogva betessékelt a házba.
– Éppen végeztem a rendeléssel – mondta, majd rövid beszélgetés után rátért a lényegre:
– Játszunk egy meccset?
A dolog nem volt ellenemre, edzőcipőt és ütőt vittem magammal.
A kert közepén egy betonszigeten vadonatúj pingpong asztal állt. Némi bemelegítés után elkezdtük a meccset. Marosvásárhely óta rengeteget fejlődött. Az első szettben lemosott (21:16), térfele jobb oldaláról nyitott tenyerest tudott ütni. Helyet cseréltünk. Közben megemlítette, hogy saját edzője van, hetente háromszor játszanak. A második szettben nem nagyon kapott a jobb térfélre labdát, 21:19-re nyertem. Nem szerette, dühös lett. A ház felé fordulva valakitől sört kért. Kis idő múlva megjelent egy inas és két üveg kibontott Paulanert hozott. Attila dühösen küldte vissza.
– Mondtam már, hogy ilyenkor csapolt sörre vágyom.
Kis idő múlva megkaptuk azt is. Nem bírtam megállni:
– Te, Attila, gyerekkkorodban az asztal körül kergettek, ha pingpong után nem volt csapolt sör?
Minden harag nélkül nézett rám:
– Akkor az volt, most ez van – mondta. Aztán mindenféléről beszélgettünk, én lassan távozni készültem, de egy dolog még hátra volt:
– Attila, én még soha életemben nem láttam Lamborghinit élőben. Megnézhetném?
Meglepődve nézett rám.
– Hát, persze. Mi csak hétvégén használjuk, ilyenkor itt van ez a Porsche. Ha kimész a kapun, a másik oldalon 500 méterre ott áll a parkolóban.
Nem értettem miért ott áll?
– Egyszerű – vonta meg a vállát. – A benzinkutas régi ismerős, napközben fenntartja a legfeltűnőbb helyet. Ha jön valaki tankolni, és megkérdezi, hogy kié ez a csodakocsi, Ő elmondja, hogy a Dr. Székely Attiláé, aki a legjobb fogorvos a városban és akinek olyan jól megy,
hogy ilyen kocsija van. A grófnő is így került ide.
Teltek az évek. Néhányszor eljött Budapestre, orvosi vizsgálatra vagy egyéb ügyeit intézni. Leginkább a pingpongos lányok érdekelték. Aztán az egyik jelezte, hogy terhes maradt. Attila reakciója jellegzetes volt: neveld föl, én fizetem. És így is tett…
Hazament és elmondta Paulának. Elmondta azt is, hogy soha senkivel nem mérné össze, és szeretné, ha változatlanul nyugodt, kiegyensúlyozott életet élnének.
– Te vagy a legjobb dolog az életemben, nélküled egész más lett volna minden. Tartozom Neked, a szereteten kívül is. Ezért a vagyonunk azon része, ami a Szüleidtől származik, magától értetődően a tied, – közösen szerzett vagyonunknak pedig 65 százalékát a tegnapi napon a nevedre írattam. Ha velem történik valami, ne legyen vita. Rendben van így ?
Paula okos nő volt, és tudta, hogy Attilában megbízhat. Meg szerette is. Minden maradt a régiben.
Attila életének volt még egy furcsasága. Románia nem érdekelte. Kapcsolatokat nem tartott, ha egy régi erdélyi barát előkerült, elvitte ebédelni, az egyiknek vett egy drága sícipőt, a másik kapott egy elegáns utazótáskát. Soha nem ment haza Erdélybe, és nem is nagyon érdekelték az ottani történések. Szülei nem sokkal a disszidálása után meghaltak. A sírjukat sem látogatta. Néhány évvel ezelőtt felhívott.
– Nekem annyi – mondta, áttétes tüdőrák. Magammal már nem foglalkozom. Tudsz egy jó ügyvédet, illetve Z-ről mit hallottál?
– Nem ismerem, de jókat hallottam róla – válaszoltam. Ez volt az utolsó beszélgetésünk.
Mások mesélték, hogy közgazdász hallgató fia és az ügyvédje együtt mentek a közjegyzőhöz, a végrendelet felbontására, mely 3 lényeges pontot tartalmazott:
1. Paulát tisztességgel elrendeztem.
2. Minden egyéb ingó és ingatlan vagyonom örököse, fiam Zoltán, a 3. pontban alábbi számlaszámon elkülönített /számlaszám/ összeg kivételével, melyet jelen okiratban megjelölt örökös örököl. (Ezzel egy másik adósságomat kívánom rendezni)
A végrendelet 3. pontjában hétszámjegyű dollár összeg szerepelt az örökös megjelölésével:
MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM
