2026. május 21. (csütörtök) 07:53

Bernstein többet érdemelt volna

Megnéztem a netflixen Bradley Cooper Bernstein filmjét, s nekem csalódás volt. No, nem azért, mint a 24.hu kritikusának, aki szerint Bernstein mellékszereplővé vált a róla szóló filmben, mert szerintem nem így történt, inkább eszelőssé játszotta a színész-rendező, s így az alkotásai, előadásai, amelyeket diákkoromban sokan élveztünk, hiszen a Magyar Televízió is leadta vasárnap délelőttönként, kimaradt, ellenben a vonzódása egy fiatalabb férfihez főszerepet kapott.

-Te fogod megrendezni ezt a kibaszott filmet– mondta a legenda szerint Steven Spielberg Bradley Coopernek azt követően, hogy húsz percet látott a színész rendezői debütálásából, a Csillag születikből. Leonard Bernstein életéről ő maga akart filmet csinálni, évek óta fejlesztgette is a filmtervet, már a főszereplőt is kinézte Cooper személyében, aztán úgy döntött, hogy egy másik Bernstein-projektre, a West Side Storyra koncentrál inkább. Martin Scorsese szintén lemondott róla, inkább Az írt készítette el. Cooper a klasszikus zene rajongójaként nagyon hamar magáénak érezte a sztorit, éppen akkortájt próbálta ki magát először rendezőként. Spielberg rábízta a saját projektjét, ráadásul Scorsesével produceri minőségben segítették a Maestrót.

Cooper túlzásokba esett, minden fontos feladatot magára osztott: rendezett, írt, játszott, napi öt órát ült a sminkszobában és hat évig tanult vezényelni. A Maestro minden képkockájáról süt, hogy Cooper szerelembe esett a témával, de a Maestróról szinte ordít, hogy az Oscarra készült, Coopert pedig elvarázsolta saját játéka..

Bernstein a klasszikus zene igazi rocksztárja volt, a huszadik századi komolyzene egyik legfontosabb alakja, az első amerikai a szakmában, aki tíz évig vezette a New York-i Filharmonikusokat. Mindössze huszonöt éves, amikor Bruno Walter karmester hirtelen jött betegsége miatt az utolsó pillanatban próba nélkül ugrott be vezényelni a New York-i szimfonikus zenekar élére. Bernstein karrierjéről ennyit tudunk meg, a film inkább Bernstein és felesége, Felicia Montealegre kapcsolatáról szól. A zeneszerző biszexuális volt, és ugyan imádta a feleségét, házasságuk alatt is viszonyt folytatott más férfiakkal.

Bernsteint, a zeneszerzőt nem ebből a filmből fogjuk megismerni, ám egyébként sem tudunk meg róla túl sokat, legfeljebb annyit, hogy szenvedélyes művész, aki félig bocsánatkérően, félig cinkosan tárja szét a kezét, amikor felesége újra és újra enyelgésen kapja egy másik férfival.

Felicia viszont tündököl, csillogó szemű barátnőből támogató feleség lesz, aki tökéletesen tisztában van férje kicsapongásaival, sőt azt vallja, hogy nagyfokú szabadság miatt jó a párosuk. Aztán vált a képarány, a fekete-fehér képekből színesek lesznek, ám ahogy színeket kap a film, úgy lesz Montealegre egyre fakóbb, egyre fásultabb, egyre jobban megbánja a túlzott szabadságot, amit férjének adott. Aztán egy fellépés után megbocsátó, irgalmas feleség lesz Montealegre hálás szerep, Carey Mulligan lubickol is benne, tökéletesen jeleníti meg a Bernstein mellett álló nőt a naiv szerelmestől a megtört feleségig.

A 24.hu kritikusának abban persze igaza van, hogy  „nem Bernstein van a vásznon, hanem Bradley Cooper, aki több kiló smink alatt elváltoztatott hangon próbálja imitálni Bernsteint. Bár ripacskodásról szó sincs, épp egy lehelettel eltúlozza az iparkodást ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: az Akadémiának játszik”.Kár. Bernstein többet érdemelt volna.

Még több kultmix…