2024. december 04. (szerda) 20:09

Kanadában is kíváncsiak a sváb albumra

Mi svábok

Karácsony küszöbén kijött a nyomdából és folyamatosan az önkormányzatokhoz kerül a „Mi, svábok” című kötet német nyelvű változata {Wir Donauschwaben. Geschichten über die Ungarndeutschen}. Amint arról az elmúlt esztendőkben beszámoltunk, Bihari Zoltán szociológus nagyszabású könyvének első és második (magyar) kiadása meglepően gyorsan elkelt. A „Mi, svábok – Történetek magyarországi németekről” című kötet anyaggyűjtése 2019 tavaszán indult. „Az első kiadás 2020 novemberében jelent meg, 620 oldalon, mintegy másfélszáz helyszínnel. A második verzió 2021 nyarán látott napvilágot, úgy 200 helyszínnel (ebben már csak szinte települési anyagok maradtak), 824 oldalon. Harmadik kiadás nem tudjuk, hogy lesz-e? Szeretnénk persze, de ez egyelőre csupán vágyálom. Igény lenne rá, azt látjuk, hiszen minden héten keresik a könyvet most is. De a papírárak emelkedés miatt a nyomdaköltség duplája lenne, mint amikor a második kiadás készült. Ez pedig olyan drágává tenné a nagyméretű, egyébként is magas árfekvésű kiadványt, hogy csillagászati összegre kéne árazzuk. Ha találunk erre a helyzetre valamilyen megoldást, akkor szeretnénk egy harmadik kiadást is megjelentetni” – fogalmazott Bihari Úr.

A 2023 végén megjelent idegen nyelvű kiadás egy rövidített,  500 oldalas mű. „Annak külön örülök, hogy Németországból elkezdték szép számmal rendelni a könyvet, és Ausztriából is. Több tucat rendelés jött USÁ-ból és Kanadából – mivel sok elűzött család leszármazottja ott él – , csupán a drága szállítási költségek jelentenek fennakadást. Egy bizonyos Thomas Dapper Bonnból kért recenziós példányt. Ő a „Kulturstiftung der deutschen Vertriebenen” (Német Elűzöttek Kulturális Alapítványa) nevű szervezet igazgatója, aki szeretne róla írni és a Youtube csatornáján bemutatni. Az Ausztriában élő svábok szervezete, a „Donauschwäbische Arbeitsgemeinschaft in Österreich” (Ausztriai Dunasváb Munkaközösség) is rendelt a kötetből. A német könyv hatására megint fellángoltak az igények a magyar kiadásra, amit lehet hogy 2024-ben harmadszor is ki kéne adjunk. Észak-Amerikából és Kanadából pedig angol nyelvű változatot szeretnének – nyilatkozta a www.mixon.hu berlini tudósítójának Bihari Zoltán.

Még több kultmix…