Napról- napra egyre több ember
Van, aki már fentről néz le rám.
Idegenek állnak a hátsó udvaron,
Ismeretlenek a sarki ház teraszán.
A meghitt, zajos asztaltársaságokat,
Átlapozta a hétköznapi történelem.
A kártyajátékok, és a biliárdcsaták,
Színes képei még játszanak velem.
A forgalom hasonló a nagy házban.
Ami tőlünk csak néhány sarokra van.
Most egyre több lett a házhozszállítás,
A szolgáltatásban itt sincs megállás.
Törzsvendégek múlt ideje már lejárt.
Nem nyit be a régi játékos partner.
A parkoló tele van márkás autóval,
Máshová jár az, aki sakkban is elver.
Gyula egyszer hamutartóban hozott felest.
Az asztalomhoz imbolygott egyenest.
Nehezen állt meg, de aztán sikerült,
A nemes ital az üvegtálkában elterült.
Ember az, aki abból jól ki tudta inni,
A végén üt a hetes, mert piros az ulti.
Jó lenne, ha a figyelmed ide hangolódna,
Igyekezzél, mert mindjárt itt a záróra!
A küzdőtér egyik fele már szépen felmosva,
Az idegen azt hinné, hogy ez nem is kocsma,
Csak művészek jönnek ide gyakran az este,
Társaságban hajadonok, és egy- két menyecske.
Biciklik pihennek a gyámon, láncra verve.
Ha lenne is, felülni rá kinek van már kedve?
Pedig a Józsi Bácsi eljött árkon- bokron át,
Hogy a szépet tegye, és megigya pohár borát.
Amolyan húsz évig járt ide a sok vendég.
Egyre halványabbak a róluk szóló mesék.
Kicsit hangos, de volt benne közösségi élet,
Na meg az irigységből fakadó csúf előítélet.
A legendás alakja még mindig fenn tündököl.
Nem rég beszéltem vele, mindenkit üdvözöl.
Azért sokak számára még ma sincs párja neki,
Hangja a fülüket, emléke még a szíveket sebzi.
