Álmomban a német szövetségi oktatási tárca bejelentette, hogy ezentúl 20 percesek lesznek a tanórák, s kötelezően napi 4-5 uzsonnaszünetet tartanak az amúgy is elhízott tanulóknak. A berlini minisztérium a 2024-re prognosztizált – alacsony – 0,2 százalékos gazdasági növekedéssel indokolta döntését. Ugyancsak a büfés nénik és pereces bácsik örömére a Bundesliga irányítása is elhatározta, hogy áprilistól – tréfa!!! – két félidő helyett négyszer 22 és fél percig rúgják majd a bőrt a milliomos focisták. Így az elsőosztályban rohangászó ifjú labdarúgóknak a félórás szünetekben nem kell kapkodva kólázniuk, a veterán matadorok meg akár kétszer is elmehetnek pisilni! Ja, és a hétvégente sok százezer drukkerrel benépesülő stadionok publikuma is nyugodtan elkolbászozhat, sörözhet… Semmi kapkodás!
Ez az abszurd csacskaság jutott az eszembe olvasva a (szellemileg, erkölcsileg csonka?) hazánkban felröppent cseppet sem muzikális ötletet, hogy „a 70 perces Carmina Burana öt éve futó – sikeres, telt házas – előadását » kettévágják « egy szünettel a Magyar Állami Operában egy főigazgatói utasításra.” Megértem az általam Berlinben, egy fogadáson személyesen is megismert Miklósa Erika szomorúságát. Teljesen osztom a Kossuth-díjas művésznővel, hogy amint fogalmazott „az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben. Nem a büfének van Operaháza”!
Jogos az is, hogy Bogányi Tibor karmester március elején bejelentette: visszalép az általa rendezett Carmina Burana előadás budapesti dirigálásától. „Döntése hátterében az áll – olvasom a www.mixon.hu-n, – hogy kapott egy fődirektori ukázt, amely szerint „a Carmina Burana előadást kettévágva félórás szünetet kell tartani, az Operaház büféjének bevétele növelése érdekében.” A zenebarátok, de a kevésbé vájfülüek, sőt a nagyothallók (mint, én) is azt kérdezik Európa szívében az Andrássy úttól az Unter den Lindenig (Staatsoper Berlin) – hol élünk emberek?
