Keményen dolgozott a három Renault testvér, amíg eljutottak odáig, hogy az első világháború küszöbére – az amerikai Ford konszern mögött – a Föld második legnagyobb automobil üzemével büszkélkedhettek. Később is Nyugat-Európa sztárjai voltak a francia mesterek. Ma már az EU keletibb tájain és Afrikában is keresett e márka. A 30-as években épített – Szajna-szigeti – új Renault üzemnek nem volt párja az öreg kontinensen. Másfél kilométeres gyártó futószalagjának csodájára jártak az európai automobil specialisták, mert ehhez foghatóval amúgy csak az USA büszkélkedhetett. A Renault elegáns luxus modelljei is kelendők voltak akkoriban. A náci hódítók 1940-től ostromolták legnagyobb szomszédjukat: Franciaország kétharmadának német megszállása a Harmadik Köztársaság – s részben az ipar – összeomlását jelentette. A szövetségesek bombazápora nem kímélte a Renault Műveket sem, hiszen ott teherautókat gyártottak a hitleri csapatok számára.
S mit hozott a béke? 1945-ben a németekkel való kényszerű együttműködés, a „kollaboráció” vezetett a francia gépjárműipar fellegvárának államosításához. A háborús károk helyreállítását követően, az autóhiány enyhítése érdekében néhány típusra koncentrált csupán a konszern: másfél évtized alatt közel 1,2 millió darabot készítettek a farmotoros Renault 4 CV-ből. Az önhordó karosszériás nóvum négyajtós volt. A 18 lovas típus 95 km/órás végsebessége megfelelt az európai utak minőségének. A bátrak, felárért persze a sportosabb, 42 lóerős kiskocsi mellett is dönthettek. A korszerű hidraulikus féknek köszönhetően a 140 km/órás csúcstempó nem jelentett automatikusan balesetveszélyt. 1951-ben a nyúlánk Renault Frégate limuzin bemutatkozása dobogtatta meg a franciák szívét. Az 56 és 80 lovas verzióban piacra dobott – oldalról régi Wartburgos világú – szép modell 200 ezer példányban talált gazdára. Ez a mennyiség 2024-ben is tiszteletet ébreszt!
