Életének főbb állomásait, gondolatait eddig már több kötetben közreadta, és olyan sikeresekké váltak, hogy pillanatok alatt eltűntek a könyvesboltok polcairól. Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő, televíziós műsorvezető, dokumentumfilmes és író, hol Torontóban, hol Budapesten bukkan fel.
Sugárzik róla a boldogság, az életöröm, a kiegyensúlyozottság, az elégedettség kiolvasható a szeméből, a mosoly rendszeres kelléke fiatalos arcának. Árad belőle a szeretet és a szó, mély gondolatai magáról, környezetéről és a világról eddig hat könyvben jutott el olvasóihoz: Akaratunk gyógyereje, Légy az élet csodálója, Szeretném még elmondani: szerettem, Csillag lettél Levelek anyámnak, Angyalok pórázban, Majdnem Eszterházy. S mindez alig nyolc év termése! Eszterhai Katalin igazán termékeny íróvá vált – ahogy nevezi – élete harmadik felvonásában. Kossuth Lajos utcai otthonában nem kell sokat beszélgetni vele ahhoz, hogy fő témája, a szeretet és a boldogság szóba kerüljön és leszögezze:
– Hiszek a szeretet erejében, az emberi jóságban és mind a mai napig a mesékben és a csodákban. Nekem három kincsem van: a szeretet, a boldogság és a családom. Szükségem van arra, hogy szeressek és viszontszeressenek, mert a szeretet, ha átöleli a lelkünket, folyamatosan melegít és biztonságot ad. Ékszer, amire vigyázni kell. Azt mondják, aki szeret, annak sokszor kell ismételnie azt a szót, hogy szeretlek. Én naponta elmondom a férjemnek, a gyerekeinknek, unokáinknak, de még a barátainknak, munkatársainknak is, mert tudom, hogy körülöttem mindig van valaki, akinek éppen a szeretetemre van szüksége. Vallom, hogy a szeretetet – mely életünk legnagyobb csodája, ami nélkül csupán lélektelen gépek vagyunk – csak akkor őrizhetjük meg, ha szétosztjuk, ha elajándékozzuk. Minél többet adunk, annál több lesz.
– A boldogság is sugárzik Önből és írásaiból, pedig nem volt könnyű gyermekkora.
– Én a szabolcsi falunkban – ahová kitelepítették szüleimet, és ahol gyermekkoromat nagy nélkülözésekben töltöttem – megtanultam, bármit is hoz a sors, nem szabad feladnunk. Hajós barátaimtól tudom, ha sziklának csapódik a vitorlás, ha csak egy darabka is marad belőle, arra fel kell kapaszkodni és félholtan, törött evezővel is hajózni kell a partig. Mert mindannyiunkra vár valahol Avalon, a boldogság szigete. Csak akkor lehetünk boldogok, ha megtaláljuk a helyünket.
– Ön megtalálta a helyét, előbb Olaszországban, majd Kanadában, miközben a Belvárosban is jól érzik magukat a férjével. Miért disszidáltak annak idején?
– Kezdem egy rövid történettel. Az 1980-as évek közepén a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában dolgoztam szerkesztő-riporterként, amikor a vendégem volt egy Indiából származó jövőt látó asszony, aki azt jósolta nekem, hogy hamarosan átszelem az óceánt, új hazát és házat választok. Ígért nekem sikert, pénzt, szerelmet, nemes lelket, szerencsét és persze időnkénti gondokat is. Nem akartam én hazát változtatni, jól éltem, új otthonba költöztünk, készültem a második házasságomra… Nem hiányzott nekem sem a siker, sem a pénz, jól megvoltunk idehaza a párommal, de azért a jóslat csak befészkelte magát az agyunkba. Gyakran jártam tolmácsként Olaszországban, a szabadságunkat is sokszor ott töltöttük és gondoltunk egyet, hogy nem jövünk haza. 1987. június 8-án léptük át a magyar határt, és lányaink nagy meglepetésére kint maradtunk. Nem sokkal később aztán valóban átszeltük az óceánt és Kanadában leltük meg új otthonunkat. Egy olasz lapnál kaptam állást, férjem, Lajtai György pedig operatőrként épített karriert, és tett szert világhírnévre, tizenkétszer jelölték EMMY-díjra, amit a televíziós Oscarként emlegetnek. Nagyon büszke vagyok rá és két lányunkra, akik közül az egyik egyetemi professzoroknak tart előadásokat tanítási módszerekről, a másik kosztüm és jelmeztervező, azaz ő is művészlélek. De azért nem szakítottuk meg kapcsolatunkat a hazánkkal és tíz évvel ezelőtt itt, a Kossuth Lajos utcában vettünk lakást.
– Min dolgozik most, miről ír, és milyen érzés ilyen történelmi névvel – még ha kicsit másként is használja – együtt élni?
– Március végén jelent meg a Kettesben a szerelemmel című könyvem, remélem az is olyan sikeres lesz, mint a többi, hiszen a szerelem mindannyiunkat érdekel. Én például mind a mai napig szerelmes vagyok a férjembe és az életbe. Az Eszterházyaknak egyébként sokféle águk van, mi az egyikhez tartozunk, de elírták a nevemet annak idején, amikor lemaradt a z-betű, de én ezt már nem bánom. Vallom, nem a névvel kell csillogni-villogni… Édesapám még Eszterházy Ferencként földbirtokos volt Szabolcsban, anyukám tanítónő és könyvtáros. A múlt rendszerben elég keserű sors jutott nekik osztályrészül származásuk miatt.
– Mikor utaznak vissza Kanadába?
– A tavaszt és a nyarat ott töltjük, de ősszel újra jövünk vissza néhány hónapra.
