A Kossuth-díjas színművész Lukács Sándor élvonalbeli költővé érett. Ez nem valamiféle fordulat, hanem beváltása annak, amit tehetsége ezen a téren 28 évvel ezelőtt megjelent első kötetével ígért. Ebben a tizedik kötetében a témaválasztás főleg az elmúlt két esztendő szellemi és lelki benyomásait
rögzíti. Az egyre magasabban szárnyaló költői stílust talán a kötetzáró Epilógussal, tehát magával a Szerzővel tudnánk csak tökéletesen érzékeltetni:
„Talány maradtál magadnak is,
örökké választ várva. Mint friss
hó viaszában rigóláb ékírása.”
