Tíz esztendővel a második világháború befejeződése után írták alá a négy nagyhatalom külügyminiszterei az Osztrák Köztársaság függetlenségét és területi integritását garantáló egyezményt. A szovjet seregek Magyarország felé vonultak ki. Pech! A nagyhatalmak fődiplomatái 1955. május 15-én írták alá az Ausztria függetlenségét és területi integritását garantáló megállapodást. Ez szigorúan megtiltotta a Németországgal való egyesülést. Az államszerződés révén a megszálló (amerikai, brit, francia, szovjet) katonai egységek ’55 őszéig elhagyták (az 1938. január 1. előtti határai között létrejött) szuverén Ausztriát, mely októberben szövetségi törvényt hozott az ország örökös semlegességéről. A sógorékat – akárcsak Magyarországot / K. und K. romantika grátisz! – 1955. december 14-én vették fel az ENSZ-be (az NSZK-nak és az NDK-nak erre 1973-ig kellett várnia…)
1956 krónikájához tartozik, hogy Ausztria belépett az Európai Tanácsba és nyugati szomszédunk tízezrével nyújtott menedéket a levert magyar népfelkelés menekültjeinek. Julius Raab (1891-1964) néppárti kancellár második kabinetjében, 1959 nyarától kapott külügyminiszteri megbízatást az akkor 48 éves Bruno Kreisky. Ezt a posztját egészen 1966-ig, az ÖVP-SPÖ nagykoalíció felbomlásáig töltötte be. Nevéhez fűződik a harmadik világnak nyújtandó Marshall-Plan ötlete, az arab államokhoz való közeledés és Dél-Tirol ügyének (későbbi, 1969-es) rendezése Itáliával. Kreisky 1967 februárjában kemény küzdelmek után lett az Osztrák Szociáldemokrata Párt új elnöke. Ezt a felelősségteljes posztját 16 éven keresztül töltötte be. Ezzel párhuzamosan 1970 és 1983 között Ausztria kancellárja volt. Mi magyar turisták anno kezdtük tömegesen felfedezni a kapitalista országokat. Friss diplomásként, jó négy évtizede én is Bécsben kóstoltam először bele a szabadság és az osztrák vendégszeretet „ízébe”. De erről, majd egy másik történelem órán lesz szó!
