A csendes kis hegyi falu békésen húzódott meg a hegykoszorú övezte hosszú völgyben. Mátrai zsákfalu: az út a faluvégén visszakanyarodik. Még a távolsági busz is visszafordul. A környék híres vadászterület, a környező erdők nagy vad sűrűsége vadászok között közismert. Dám nincsen, de szarvas és disznó bőséggel, őz is rendesen, muflon váltó vadként fordul elő. A falu körül a hegygerincen körbe magaslesek várják a szerencsét próbáló nimródokat. A próbálkozás általában eredményes, így a helyiek szívesen hívnak vadászvendéget, akik általában nem mennek haza üres kézzel.
Magam is kaptam meghívást. Sokáig készültem rá, speciális bakot ígértek. Ők is nagyon készültek, vendéglátóm – a helyi vadásztársaság vadászmestere- képzett, gyakorlott szakember, több évtizede szenvedélyes vadűző. A kerti asztalnál történt beszélgetésünk is ezt bizonyította: „A bak fönt a sarokban jön ki Gyuri Bácsi mondta, végig jön az erdőszélen le a patakhoz. Jó selejt bak, lépegető agancs, páratlan nyolcas, 350 gramm körül lehet. A les helyzetét figyelembe véve, van egy 70 méteres szakasz ahol tisztán rá lehet lőni. Az erdőszél a lestől körülbelül száz-száztíz méterre lehet. Tiszta ügy….”
A tiszta ügyeknél csak a jó selejt bakokat szeretem jobban, már indultunk is. Három napja figyeljük, negyed nyolc körül szokott jönni… Fél hétkor kényelmesen elhelyezkedtünk a lesen, gyönyörű, tiszta, csendes erdei alkony volt.
Hét órakor, úgy négy kilométerre tőlünk, fönt a hegyen, a magas réti vendégházban a helyiek úgy döntenek, hogy megünneplik május elsejét.
A buli elindult, első lépésként több óriáshangszórón keresztül, kétezer kilowattal megkínálták az erdő csendjét néhány ősi, magyar lírai szépségű dallammal, melyek refrénjét esetenként hangos férfi-nő kórus kísérte. Egy különösen megragadta a figyelmemet. Szövegét megjegyeznem nem volt nehéz, a dalocskát 21 alkalommal játszották egymás után. Szövege nem bonyolult, így szól:
„Nincs baj Lina,
Kell a p.na,
ingyen jöhetsz
ezért a buliba,
Ejde, 46-os sárga villamoson,
Utazom a babámhoz”
A baj az, hogy vendég voltam. A vadászat íratlan szabályai szerint a vendégnek nem illik megjegyzést tenni, – én különben sem nagyon szoktam. Óvatosan jobbra sandítottam és egy furcsa jelenséget észleltem. Vendéglátóm feje lassan bíbor szint kezdett ölteni, és jelentős térfogati növekedést is mutatott. Egy negyedórácskát még tűrtünk. Az ünneplésnek azonban nem akart vége szakadni, így hogy mentsem a helyzete, humorral próbálkoztam: talán ennyire mégsem muzikálisak, errefelé az őzbakok, óvatoskodtam.
„Holnap megölöm őket” fakadt ki dühösen a vendéglátóm: „két osztrák vendégvadászt kiültettünk disznóra a Nagykőhöz. Hát azok most mit gondolhatnak, mit mondanak…”
Csendes építő javaslatom egy Debrői Hárslevelűből készült jéghideg fröccsre vonatkozott, amit otthon a kerti padon fogyasztanánk el. Lassan felcihelődtünk…
A lesről leszállva, irányt véve ballagtunk a falu irányába.
Társam nem állta meg, hogy még egyszer a hegy felé fordulva, ne sziszegje maga elé… Ennyit ártani, megálljatok csak, holnap számolunk…”
A hegyből akaratlanul jött a stílusos válasz:
„Ott fogsz te sz..rni , ahol senki se lát…” Mély népi humor, de élményből egy estére ennyi elég.
Tisztelt Olvasó, a vadászatot nem mindenki szereti, vannak ellendrukkerek is. Bulizni viszont szinte mindenki szeret. Kérem, ne haragudjanak rám, ha a fenti két nemes szenvedély összehasonlításakor, én mégis a vadászat mellett voksolnék…
