A mohácsi csata 498. évfordulóján Varga Szabolcs, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa mondott beszédet a mohácsi síkon. A Válasz Online teljes terjedelmében közülte a szöveget, amelyből a legmarkánsabb részt közli most a mixon.hu, hiszen itt mondja ki feketén-fehéren a történész, hogy a mohácsi csata már azelőtt eldőlt, hogy a két fél felállította a csapatait. Esélye sem volt a magyar seregeknek a világ akkori leghatalmasabb birodalma ellen
„Sokan útközben még birtokaikat is zálogba vetették, hogy teljen páncélra, lóra, fegyverre, több cseh nemes pedig mindezt hátrahagyva foglalta el helyét az utolsó pillanatban az első sorban, mert királyuk hívására ott akartak lenni bármi áron. Elmondhatjuk, hogy aki tudott, az ott volt a seregben, és igaztalan a vád a távolmaradókról és a restekről. II. Lajos magyar, cseh és horvát király birodalmának minden erőforrását felhasználta a hadjárat során, és a zászlaja alatt összegyűlt közel 30 ezer katona Európa legnagyobb hadseregét jelentette, melynél többet Párizs, London és Madrid ura sem tudott fegyverbe hívni. Voltak szép számmal csehek, lengyelek, osztrákok, megannyi szerb és horvát, a magyar király zászlaja alatt soknemzetiségű haderő gyűlt össze. Ez a sereg ennyire volt elég az akkori világ legerősebb haderejével szemben, amely az előző években elfoglalta Szíriát, Egyiptomot, Nándorfehérvárt és Rodoszt, és csak győzött, győzött és győzött. 1526-ban nem volt olyan hadsereg, amely sikerrel vehette volna fel a harcot az oszmán hódítókkal. Ha II. Lajos helyett Hunyadi János vagy Mátyás állt volna a sereg élén, akkor is ez történt volna.
Az oszmán bégek seregei végeláthatatlan erejükkel felőrölték a magyar határvédelmet. Egyetlen számadatot engedjenek meg: Szulejmán korai éveiben az oszmán kincstár évente hússzor több bevételhez jutott, mint a Magyar Királyság. Ha a parasztság egésze itt lett volna, ha Tomori klasszis hadvezér lett volna, a magyar győzelmi esélyeken mindez nem változtatott volna. Szultáni hadsereg Európában sosem vesztett mezei ütközetben.
Ha az igazságra kíváncsiak, akkor érdemes meghallani, hogy a csata nem az ország gyengesége, Európa árulása, hanem az agresszor, az akkori kor szuperbirodalmának túlereje miatt veszett el. Tartozunk az itt nyugvóknak ennek a kimondásával, és tartozunk azzal, hogy beszéljünk az áldozatuk jelentőségéről is. A Magyar Királyság, bár királyát megölték, fővárosát és 200 ezer lakosát elpusztították, egy pillanatra sem szűnt meg létezni. Csonkaságában is egész maradt, és az állandó háborúskodás közepette sikerrel integrálódott egy nagyobb keresztény rendszerbe, a Habsburg monarchiába.
Tudom, sokan lekicsinylik e tényt, de ez a birodalom a mienk is volt, amelyben megmaradhattunk magyarnak, miközben katonai és pénzügyi támogatást kaptunk a harc folytatásához. Nekik köszönhető, hogy az oszmán megszállók 150 év után is kulturális kisebbségben éltek a meghódított tartományban, akár a szovjet kiskatonák a kommunizmus időszakában. Nekik köszönhető, hogy a 17. század végén európai szövetségben és aktív magyar részvétellel sikerült visszaszereznünk azt, ami a mienk. E szövetség nélkül ma ez a hely nagy valószínűséggel Észak-Bosznia egy különös vidéke lenne, ahol a mai napon nem magyarul és nem ezt a beszédet hallanák.”
