A Napunk is csak egy csillag a kék égen.
Éjszakánként számtalan ragyog már régen.
Aprók és kicsinyek, szinte utolérhetetlenek,
Amerre szét nézel, végtelen csillagtengerek.
A Nap nem csak éltet, de játszadozik is,
Naphosszat bújócskázik a bárányfelhőkkel.
Ha elkapja valamelyiket és jól kicsavarja,
Felüdíti vele a kiszáradt anyaföldet esővel.
De augusztusban született egy olyan csillag,
Aki még akkor is ragyog, ha már megvirrad.
Olyan tüzes kánkánt járt a küzdőtér színpadán,
Hogy elvarázsolta a világot a szédítő látvány.
A riporter egyre csak emelte a hangját,
Ő is érezte, hogy milyen ritka csodát lát.
A meggyőző fölénye a tetőfokára hágott,
Súlycsoportjában éppen legyőzte a világot.
A Moulin Rougeban összenézett a tánckar,
Hát ez a Magyar Lány egyedül itt mit akar?
Márton Viviána a látványt úgy ötvözi sikerrel,
Hogy a mozgáskultúrája művészi varázsa ölel.
Már készül Toulouse-Lautrec színes plakátja,
Azon egyes-egyedül csak Te vagy látható rajta.
Ahogyan Vivi változtatgatja a tánclépéseket,
A végsőkig fokozza a gerjesztett feszültséget.
A Diadalív boltíves ramonádja föléd hajol,
Csak rólad beszélnek a szép Grand Bulváron.
A tízezer tonnás acéltorony égig érő csúcsa,
A Te szép magyar nevedet leírni gyakorolja.
Itthon is magasztal a csodás Magyar Tenger,
Körülötted barát lett a sok ismeretlen ember.
És ha most a Balatonnál felnézünk a tiszta égre,
Látjuk, hogy hibátlanul sikerült-e leírnia végre.
