2024. december 03. (kedd) 18:23

Két házaspár lakat alatt

A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt egy bűnszövetség tagjai – két házaspár – ellen, akik éveken át új pszichoaktív anyaggal látták el környékük lakóit, köztük gyerekeket is. A két házaspár egy Heveshez közeli településen – legalább 2020 januárjától őrizetbe vételük napjáig – értékesítettek új pszichoaktív anyagot, melyet „kristályként” árultak, adagonként 500 és 1000 forintért.

Az ügyészség közlése szerint a vásárlók között több kiskorú is volt, erről a banda tagjai tudtak.A négy vádlott az évek során az illegális tevékenységből több mint 35 millió forint jövedelemre tett szert.A járási ügyészség a tettestársakat elsősorban bűnszövetségben, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére átadással elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja. Jelenleg mind a négyen letartóztatásban várják a bíróság előkészítő ülését.

Még több életmód…