2024. december 04. (szerda) 19:51

Erkel Színház – Eladva

A cím persze túlzás, nem adták el az Erkelt, csak átadták Cseke Péternek és Szente Vajknak. Két színházi ember, akik nagyon jól fekszenek a kormányzatnál és úgy tűnik, még magasabbra vágytak. Egyébként Cseke most is igazgató Kecskeméten. Szente egy időben esélyesnek tűnt a Madách igazgatói székére, de Szirtes Tamás nem vonult vissza, sőt folytatta sikeres pályáját. Az index többek között őt is megszólaltatta, aki nyilatkozata szerint még örül is a konkurenciának. Vagy így van, vagy nem, de Budapesten kicsit sok a musicalből. Ókovács Szilveszter sem tiltakozott, sőt még dicsérte is Szentét, Csekét, de próbált volna mást mondani. Állítólag három éve tudott a tervről, félig-meddig őt is bevonták, de hogy mi tartott három évig, az nem derült ki. Szinetár Miklós kritikusabb volt, neki lennének kérdései, de hát kit érdekel a szakember véleménye?

Még több kultmix…