2024. december 18. (szerda) 15:23

Brutális emelés a frakcióknak

Úgy tűnik, a Tisza párt gyengítése mindent megér a Fidesznek, hiszen úgy emelné a pőértok támogatottságát, hogy közben semmire sem jut pénz, hiszen a kassza üres.
Jelentősen megemelné a kormány a frakciók támogatását, minden képviselőcsoport megduplázhatná a munkatársainak számát, ráadásul fejenként dupla annyi fizetésért. Az ellenzéki pártok a jelenlegi gazdasági nehézségek miatt ellenzik a javaslatot. A Republikon Alapítvány Kuratóriumi elnöke szerint a Fidesznek fontos politikai célja lehet a Tisza gyengítése a kis pártok erősítésével.

A szeptemberben kezdődött ülésszak idején a Fidesz a KDNP-vel közösen 134 képviselővel kezdett. A legtöbbet a Fidesz-KDNP kapja: havonta több mint félmilliárd forintnyi állami forráshoz jut a legnagyobb frakció. A Demokratikus Koalíció közel 60 milliót kap, a Párbeszéd pedig 6 képviselő után havonta 26 millióból gazdálkodhat. Összességében havi 763 és fél millió forintba kerül a frakciók fenntartása az adófizetőknek.

Még több ITTHON…