2025. január 08. (szerda) 21:01

A brit miniszterelnök beszólt Musknak

Elítélte hétfőn Sir Keir Starmer brit miniszterelnök azokat a nyilatkozatokat, amelyeket Elon Musk amerikai milliárdos nagyvállalkozó, Donald Trump megválasztott amerikai elnök két hét múlva hivatalba lépő kormányának majdani tagja tett a brit belpolitikáról és a brit kormányról az utóbbi napokban.

Musk, aki a Trump-kormányban várhatóan a kormányzati hatékonyságért felelős társminiszteri tisztséget tölti majd be, az általa birtokolt X portálon az elmúlt időszakban sok egyéb állítás mellett „nemi erőszakban viselt bűnrészességgel” vádolta Starmert, arra utalva, hogy szerinte a jelenlegi munkáspárti brit kormányfő az angol-walesi főügyészség korábbi igazgatójaként nem lépett fel kellő eréllyel a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövető szervezett bűnözői csoportokkal szemben. Musk egyik bejegyzése szerint Starmert ezért „börtönbe kellene zárni”.

Starmer sajtóértekezleten – az amerikai milliárdos nyilatkozataira vonatkozó kérdésre válaszolva – Musk nevének említése nélkül úgy fogalmazott: „azok, akik hazugságokat és álinformációkat terjesztenek a lehető legszélesebb körben, nem az áldozatokkal törődnek, hanem saját magukkal.”

Még több AKTUÁLIS…