Őze Áron öt évig vezette a Pesti Magyar Színházat, s most már nyolc éve a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatója, vagyis naponta ingázik Budapest és Dunaújváros között. A minap Bácskai Juli Pszichoszínházában lépett fel a K11-ben, hiszen nemcsak színházat vezet, továbbra is vállal szerepeket és rendez is. Legutóbb a Hyppolit, a lakájjal aratott osztatlan sikert, pedig nem a zenés változatot vitte színre. Amúgy esküszik a népszínházra, vidéken szerinte nem is lehet mást csinálni, hiszen az ottani közönség is szeretne mimden műfajt látni az operettől a bábszínházig.
-Sokan sajnálták, amikor elhagytad a Pesti Magyar Színházat.
-Nekem sem volt könnyű lelépnem, hiszen éppen akkor kezdett beérni a munkám. Kutya kemény meló volt, rendbe kellett tenni a társulatot, az infrastruktúrát és kellett egy koncepció. Mélyvíz volt, az öt évből kettő erre ment el, de sikerült kikerülnünk az adósságspirálból, az épület is élhetőbb lett és a társulat is lábra állt. Az ifjúsági és családi koncepció tetszett a közönségnek. Folytattuk volna, de lejárt az időm, s ugyan indultam a pályázaton, de nem kaptam bizalmat az újabb ciklusra. A döntésből hiányoltam a szakmaiságot, s hogy nem jártunk rossz úton azt az is bizonyítja, hogy a színház ma is azt a koncepciót folytatja, amit én elkezdtem.
-Hogyan kerültél Dunaújvárosba, ha csak úgy nem, hogy lejártál későbbi feleséged, Auksz Éva miatt?
-Ez így történt, sokszor megfordultam a városban, mert Éva odavaló, de ettől függtelenül bíztak meg a színház vezetésével. Ez egy nagyszerű lehetőség volt, és miután meggyőződésem, hogy minden műfajt kell játszani, a népszínházi koncepcióm tetszett a város vezetőinek is. És ez nyolc éve működik, olyannyira, hogy még csecsemő színházunk is van. Az előadásaink általában több generációnak szólnak. Mondhatom a Valahol Európábant, a Twist Olivért, a Sándor Mátyást vagy a Diploma előtt-öt, vagyis a középiskolásoktól a nagymamamákig minden korosztály talál magának darabot. A stúdió színpadunkon művész színházat is működtetünk.
-Hogyan telik a büdzséből hét premierre?
-Biztonságban vagyunk, évekkel ezeleőtt sikerült olyans szerződést kötnöm , hogy az állam és a város 50-50 százalékban támogat bennünket, s ha az egyik csökkenti az összeget, a másik majd kipótolja. Volt olyan esztendő, amikor 12 bemutatónk volt. Ez kényelmesen belefér, pedig minden műfajt játszunk, s miután a régióban mi vagyunk az egyetlen színház, nemcsak mennyiséget, minőséget is kell adnunk. Magasan van a léc. Egyébként nincs állandó társulatunk, mindenki vendég, s bár kis színház vagyunk örömmel jönnek hozzánk a legjobb színészek is, játszott nálunk Molnár Piroska, Kútvölgyi Erzsébet, Józan Laci, Vébdor Éva, Kerekes Éva, Pokorny Lea.
-A független színházak viszont keserves éveket élnek át, az állam most is 30 színházat kihagyott a listáról.
-Nem jó ez így. Több szakmaiságot és kevesebb pártpolitkát, kiegyensúlyozottabb rendszert szeretnék látni én is. Közép-Kelet-Európban jó színházak vannak és remek közönség, erre vigyázni kellene. A kőszínházaknak és a függetleneknek össze kellene dolgozni.
-Színészként édesapád, Őze Lajos árnyéka bizonyosan elkisért.
-Nem foglalkoztam vele. Szerencsés vagyok, hogy nem bonyolítottam túl. Szoktam volt mondani, hogy fontosabb az Áronságom, mint az Őzeségem.Természetesen a vezetéknevemre büszke vagyok, nem is akartam soha nevet változtatni. Inkább szomorú vagyok, hogy ez a pálya milyen illékony, már nemcsak apámra, Gobbi Hildára, Básti Lajosra, Kálmán Imrére. Latinovits Zoltánra sem emlékeznek. Ez arcul csapja az embert, mert azt hisszük, hogy az örökkévalóságnak dolgozunk.
-A színházigazgatás mellett, hogyan telik időd rendezni és játszani?
-Szeretek munkát adni, s boldog társulatot magam mellett látni, de nem hagytam fel a rendezéssel és a színészettel sem. A színpadon pihenem ki magam, ott lenni gyönyörű állapot. Rendezni izgalmas, de ott enyém a kockázat. Sokan féltettek, amikor Vajda Anikóval megbeszéltem, hogy a Hyppolitnak nem a zenés változatát mutatom be, hanem az eredetit. Karácsony Ági fantasztikus átiratot készített és a közönség imádta hallani az eredeti, klasszikus mondatokat, poénokat.
