2025. január 30. (csütörtök) 18:21

A Frankfurt könnyedén nyert

A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 7. fordulójában a Ferencváros 2–0-s vereséget szenvedett az Eintracht Frankfurt otthonában. A zöld-fehérek esélytelenek voltak, az eredmény rájuk nézve hízelgő, hiszen nincs egy súlycsoportban a két csapat.A találkozó után az FTC ír vezetőedzője, Robbie Keane a meccs után nyilatkozott..

„A csapat alapvetően jó, de megpróbálom még jobbá tenni a srácokat, mert fontos, hogy kiaknázzuk a lehetőségeinket. Ezen a meccsen nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot, ez okozott talán némi csalódást, továbbá sokszor veszítettük el a labdát is. Ez a futball, sajnos előfordul, hogy néha le kell cserélni a kapust, de a másik kapusunk jól teljesített, és Civic is jó energiákat hozott az együttesbe. Szóval volt néhány pozitív aspektusa a mérkőzésnek. Tudjuk, hogy milyen az ellenfelünk, hibákat követtünk el, megpróbáltuk ezeket kijavítani, de sajnos nem sikerült. Tanulnunk kell a mai meccsből, és arra koncentrálnunk, hogy a következő összecsapás már jobban sikerüljön. Ha megfelelően javul az erőnlétünk, szerintem meg is tudjuk oldani. Most is azért próbáltam cserélni, mert szerettem volna, ha friss játékosok érkeznek a pályára. A jó minőségű csapatok azonban megbüntetik a hibákat.”

Még több sport…