2025. január 31. (péntek) 04:16

Republic 35

Republic

Idén ünnepli 35. születésnapját a Republic zenekar. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívják a közönséget február 1-én, az MVM Dome-ba.

Az 1990-ben jött össze a csapat klasszikus felállásban (Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán), és több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. 

A zenekar 2013. március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához: a zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája is. Azóta 11 év telt el, és erős megújult alkotói közösséget hoztak létre, mindezt úgy, hogy soha nem feledkeznek meg Cipőről. A koncertek első és utolsó dala mindig az övé, az ő hangja csendül fel, és ez így is marad. Születésnapi nagykoncertjükön felcsendülnek a nagy slágerek: Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár…, de újak is, mint a Rajzoljunk álmokat, az Élni jó, az Odavisz a szél, a Balatoni lányok és a még a meg sem jelent, Ki van a házban című dal sem marad el. 

Az estét a 4S STREET zenekar koncertje nyitja meg.

Jegyek: https://republic-35.broadway.hu/2025-02-01-20-00

Még több kultmix…