2025. április 16. (szerda) 21:30

Schmidt Mária rekvirálna az Akadémián

Schmidt Mária nem viccel, elvenné az állami támogatást és az ingatlanvagyont is a Magyar Tudományos Akadémiától. A történésznő, aki rendszeresen elkíséri Orbánt a külföldi útjaira, rendszeresen tesz hűségnyilatkozatot is a rendszer mellett.„Már megint az akadémikusok. Az akadémikusok, akik felhatalmazva, sőt, kiválasztva érzik magukat arra, hogy egyre sűrűbben szólaljanak meg olyan kérdésekben, amelyekhez semmi közük”.

A Terror Háza Múzeum főigazgatójának dühét az váltotta ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya bejelentette: amennyiben Orbán Viktor megjelenne a köztestület megalapításának 200. évfordulója alkalmából májusban tartandó ünnepi ülésen, a résztvevők jelentős része tiltakozásképpen elhagyná a termet – így tiltakoznának a kormányfő poloskázós beszéde ellen.

A történész megjegyezte, hogy magánemberként vagy az illetékes tudományág művelőjeként persze joguk van véleményt nyilvánítani, de ehhez szerinte csupán személyes bátorságra lenne szükségük. Ehelyett rendre az MTA intézményi tekintélye és kollektív védelme mögé bújnak, hogy illetéktelenségüket és gyávaságukat leplezzék.Schmidt Mária szerint mindenki beláthatja, hogy egy-egy szakmai kérdésben – például az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban – semmivel sem lényegesebb egy esztéta, egy pszichológus vagy egy nyelvész véleménye, csak azért, mert a neve mögé odaírják, hogy akadémikus, mint bármely más laikusé.

Még több ITTHON…