2025. április 16. (szerda) 09:54

Újvidék – Az egyetemisták nem adták fel

Folytatódott kedden reggel is az öt hónapja tiltakozó szerbiai egyetemisták akciója, akik előző este blokád alá vonták a szerbiai és a vajdasági közszolgálati televízió épületét arra hivatkozva, hogy a közszolgálati média nem az emberek érdekeit szolgálja, „ellenük” dolgozik.

Az egyetemisták a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) előtt a médiahatóság (REM) tagjainak megválasztását követelik, mert – mint mondták – amíg nem működik a REM, addig nincs, aki megfékezze az RTS „rosszindulatú tudósításait”. Állításuk szerint mindaddig maradnak, amíg új pályázatot nem írnak ki a médiahatóság tagjainak megválasztására, vagy amíg meg nem szűnik az RTS.

A vajdasági közszolgálati televízió (VRTV) előtt tiltakozó újvidéki egyetemisták az épület 24 órás lezárását jelentették be hétfő este 22 órakor.A tévé vezetése a VRTV internetes oldalán közölte, hogy a tiltakozók nem engedik hazamenni a dolgozókat. Az épületben tartózkodók nem sokkal később távozhattak, az épület elé a tiltakozók vörös festéket öntöttek.

Még több AKTUÁLIS…