Éjszakai repülés

Ja, mindnyájan éjszaka repülünk.És amikor olvastam Exuperyt, hogy milyen magányos fent az égen a pilóta ha csak a csillagokat látja, repültem volna utána. Ahogy a déli futárgéppel is felszálltam volna, pedig az nem mindig érte el Európa partjait, hiszen a húszas-harmincas évek propelleres gépeinek túl hosszú volt az út Dél-Amerikából.Persze, ez csak álom maradt, mert nem bírtam volna a pörgést, Gyerekkoromban még a távolsági buszon is a hányinger kerülgetett, amikor megéreztem az olaj szagát. Zenész sem lehettem, mert leginkább botfülem volt, így csak szövegeket írhattam volna, de egy zenekar vagy a színpadon van, van sehol.Végül is idejekorán beláttam, hogy az álmokkal csínján kell bánni, ha valamihez nincs tehetségünk, akkor azt jobb elengedni.Ha a fába lettem volna szerelmes, asztalosnak megyek, mert hát az a legfontosabb, hogy szerelmes légy és akkor tudod, hogy merre megy az utad. Nekem meg könnyű volt, mert amikor a gimnáziumban megalapítottam és megszerkesztettem az első iskola újságot, akkor eldőlt, hogy ez én világom és semmi sem térített el, az akadályokat később is könnyen vettem.Igaz, komoly eltérítés nem volt. Ha csak azt nem számítom, amikor megkerestek a BM-től, hogy súgjak nekik, mert újságíróként annyifelé járok. És persze felajánlották, hogy majd segítenek előrefelé. Könnyedén mondhattam, hogy én itt magam boldogulok, nem kell senkinek a segítsége.És tényleg nem kellett, bár nem tagadom, találkoztam több jóindulatú főnökkel, akik elismerték, hogy egy kicsit tudok írni, meg szerkeszteni.Főnöknek sem voltam rossz, akik megérdemelték azokat támogattam, s akik nem, azokat sem ekéztem. Még hencegtem is azzal, hogy a szerkesztőségben nem számít a szimpátia, akik jól írnak, azok maradnak, legfeljebb nem velük megyek kocsmázni. És így is volt, azóta sem kellett átmennem az utca másik oldalára, ha egy régi kolléga szembe jött velem az utcán. Repülünk hát tovább, de én magam sem tudom, mikor érünk ki az éjszakából, mikor kezd el morogni a gép, mert elfogyott a kerozin és szállunk lefelé a tengerbe, ahol csak néhány hullámot vetünk, majd lassan elsüllyedünk.