Őrizetbe vették Görögországban azt a férfit, aki ellen nemzetközi körözést adtak ki az NSZK-ban. A 34 esztendős „turista” alaposan gyanusítható azzal, hogy idén februárban megölt egy idős embert. A hesseni rendőrség már több hónapja felfigyelt a legényre. Mert az korábban a 81 éves áldozat biblisi (Bergstraße) házában végzett alkalmi javító munkát és pár hétig ott is lakott.
A külföldre szökött feltételezett tettes csuklóján júniusban kattant a bilincs. A dél-európai állam hatósága már kiadta Németországnak a rablógyilkosság miatt hajszolt személyt. A vizsgálati fogságban lévő őrizetes egyelőre nem tett beismerő vallomást. A 9 ezer lakosú, Hessen tartományi városkában nagy vihart kavart 2025 elején a ritka, brutális bűncselekmény. A hatóság – eddig – nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen állampolgárságú a lakat alatt lévő férfi.