Minden jel arra utal, hogy a megengedetthez képest túlzott sebességgel haladtak
– áll a Zamora tartomány csendőrsége által készített vizsgálati anyagban, amely szerint a Liverpoollal bajnoki címet nyert futballista vezethette az autót.Az a kamionsofőr viszont, aki az első videót készítette a baleset helyszínéről cáfolja a rendőrségi jelentést.
José Azevedo állítása szerint hétfőtől szombatig minden nap ugyanazon a veszélyes, szerinte „értékelhetetlen” útszakaszon autózik, ahol a baleset történt, elhaladt mellette a Lamborghini, de mire a helyszínre ért, a kocsi már lángokban állt.
„Lefilmeztem, megálltam, próbáltam segíteni. Szörnyű éjszakám volt, mert fogalmam sem volt, ki égett bent. Sajnos nem tehettem semmit, tiszta a lelkiismeretem. Részvétem a családnak”.
A kamionsofőr elmondta, hogy bár sötét az útszakasz, amikor elhaladt mellette a Lamborghini, tökéletesen látta az autó márkáját és színét.”Szavamat adom a családnak, hogy nem hajtottak túl gyorsan”.
A testvérek halálos balesetete előtt néhány órával egy 60 éves nő is súlyosan megsérült ugyanazon az úton, ráadásul szintén a 65-ös kilométernél. A hölgy autója szerdán, helyi idő szerint délelőtt 11:30 körül Benavente felé haladva tért le az útról. A sofőrt a helyszínre érkező tűzoltóknak sikerült kiszabadítaniuk, majd a mentők a kórházba szállították – jelentette a spanyol AS hírügynökség.


