Ősszel ünnepli Németország az újraegyesítés 35. évfordulóját. Az eggyé olvadáshoz vezető rögös úton sorsdöntő jelentőségű volt az NSZK és az NDK között 1990. július 1-jén létrejött pénzügyi, gazdasági és szociális unió, melynek leglátványosabb eredménye a keletnémet márka „megkeményedése” volt. Ugye emlékeznek az előjátékra? ’94-ben, chilei emigrációba vonult, s Dél-Amerikában elhunyt Erich Honecker 1989 őszén még megünnepelhette elvtársai társaságában a Német Demokratikus Köztársaság negyvenedik születésnapját. Ma már tudjuk, hogy Mihail Gorbacsov cuppantása a kelet-berlini parádé tribünjén búcsúcsók volt. A hónapok óta tartó, valódi demokráciát követelő tüntetések, a Balatonnál, Budapesten és Prágában „feledkezett” keletnémet turisták tízezrei azt sugallták a nemzetközi közvéleménynek, hogy már a DDR sem úszhatja meg a peresztrojkát, a gyökeres változásokat. Bár szerintem az akkori magyar kormány vasfüggönyszaggató bátorsága sem vetítette automatikusan előre a berlini fal ’89 novemberi leomlását, s az 1990 októberi német újraegyesítést – egy régi álom megvalósulását!
A keletnémetek 1989 utolsó heteiben, hónapjaiban elárasztották az NSZK-t, összesen 350 ezer áttelepülőt regisztráltak. A következő esztendő első félévében további, közel 200 ezer „Ossi” (keletnémet) költözött át Nyugat-Németországba, West-Berlinbe. Bonn (és személy szerint Helmut Kohl kancellár) számára világossá vált, hogy a keleti rokonok csak ott érzik magukat biztonságban, ahol a DEM az „úr”. A valutauniót megelőző szlogen így hangzott: „Ha nyugatnémet márka nem megy az NDK-ba, akkor a keletnémetek jönnek a kemény márkához.”
A nyugati termékekre kiéhezett „DDR-polgárok” már jó három hónappal a régen várt újraegyesítés előtt búcsút mondhattak puha márkájuknak, s a honeckeri „kaszinórezsim” értéktelen (?) zsetonjait „igazi” pénzre válthatták át. No meg ajándékba is kaptak fejenként 100 kőkemény márkát 1990 nyarán. Úgymond rokoni üdvözlő segélyként. A „DEM-mámort” hamar követte a kijózanodás az Európai Unió legújabb régiójában. Noha lett dögivel banán és húsárú az üzletekben, ám már nem öt pfennig volt a zsömle, mint évtizedeken keresztül. S a biztos munkahelynek is fuccs lett. A nyugati autók elérhető közelségbe kerültek: napjainkban pedig a fehér hollónál is ritkábban találkozni Németország útjain Trabantokkal, Wartburgokkal, Moszkvicsokkal és Volgákkal. A pénzügyi, gazdasági és szociális uniót követő első öt esztendőben az ős-NSZK-ból 850 milliárd (!) márkát pumpáltak az új tartományokba, s 2000-re már megduplázódott a fenti gigantikus summa. A 21. század elején újabb „valuta váltás” várt a polgárokra Európa szívében. Beköszöntött az €uró korszak!
