A múltnak mély kútja van, s bár volt már egy-két kurzus. amely végképp szerette volna eltörölni, de ez sem kívánságműsor. A történelmet nem lehet átírni. Ostoba próbálkozás szobrokat ledönteni és másokat állítani. Mert hát lehet a Szabadság téren a német szörnyet faragni (A német megszállás áldozatainak emlékműve), mintha Magyarországot rabszolgasorba taszították volna, tétlen és vétlen áldozata lett volna a német megszállásnak, csak hát az utolsó csatlós egy másik szerepkör volt. S egy térrel odébb lehet a vörös terrornak is szobrot állítani, ám volt fehér terror is.Egyik sem menti a másikat, viszont mindkettő megtörtént.Úgy látszik a szerecsenmosdatásban mindig élen jártunk és elszámolni viszont nem szeretünk. Ám attól még a Valóság nevű nagybácsi visszaköszön.
Persze, nem vagyunk egyedül, még jónéhány országot ismerhetünk, amely megpróbálja átírni a régmúlt történeteit és úgy tesz, mintha bizonyos tényeket le lehetne tagadni, el lehetne felejteni. Németországgal vagy Spanyolországgal szemben például a semleges Svájc erre az egyik legjobb példa, amely a mai napig nem tárta fel, sőt fölöttébb profi módon és talán nem mindig tiszta eszközökkel takargatja a II. világháború idején játszott szerepét, s a náci valamint a zsidó vagyonokkal sem számoltak el. Ők úgy mondják, hogy a múltat el kell felejteni, az már elmúlt.
Egy rendszer napjai meg vannak számlálva, ha hamis úton jár, s nem számol le a múltjának sötét foltjaival, nem kér bocsánatot az áldozatoktól, sőt tovább megy ezen az úton, s azt az országot támadja, amely háborúban áll egy agresszorral. Szégyenteljes, amit a magyar kormányzó párt Ukrajnával szemben elkövet, s ez nem csak morálisan megvetendő, nincs is rá épeszű magyarázat.Magyarország egy újabb keresztet cipel majd magával.
