A lemezeimnek is története van, az első bakelitem a Fireball volt, a Deep Purple-től. Az volt talán az első indiai (Rum-Dum) album, amit nálunk kapni lehetett. És szerettem is az Ian Gilan-féle zenekart, majd minden lemezüket később megvettem.Az első lemezjátszóm egyébként a Szovjetunióból származott, apám hozta a nagyszöllősi rokonoktól.Aztán pécsi lévén, gyakran átjártunk Eszékre és ott vettem a jugoszláv kiadású lemezeket, bár a legnagyobb fogásaim Belgrádban voltak, amikor Jethro Tullt épp úgy hoztam haza, mint a Tommyt, pedig motoron jártuk meg Jugoszláviát a Haiserrel. Konzerveket ettünk, de a lemezekre spóroltunk a dinárokból.A legdrágább albumot a Széchenyi gimnáziumban vettem, 400 forintot fizettem az Imagine-ért, de nem sajnáltam rá a pénzt. Pedig akkor, 1973-ban 400 forint még nagy pénz volt, hiszen a szomszédos Halásztanyán, 10 forintért ettük a sült kolbászt egy korsó sörrel.Persze, azt sem mindennap, hiszen a menza szinte ingyen volt és könyvekre is kellett a pénz.
A zenéért gyerekkorom óta bolondultam. Néhány éves voltam, amikor Németh Lehel volt a kedvencem. A rádió reggeltől estig játszotta a Reszket a hold vízében című dalt.Amikor nagyszüleimnél voltunk Mátészalkán, ott is fellépett, de 8 óra helyett 10 órakor ért oda a zenekarral, mert elakadtak valahol. Hatéves voltam, de kivártam. Az már egy későbbi történet, hogy amikor Németh Lehel a rendszerváltás után hazatelepült és Lakitelken nyitott egy műanyagüzemet, elmentem hozzá és meginterjúvoltam. Azzal a riporttal nem a lapomnak, hanem magamnak és Németh Lehelnek tartoztam.Az Illés és a Beatles majdnem egyszerre érkezett, miközben persze az Omegát, Metrót, a Rolling Stonest és a Bee Geest is szerettem, majd a Jethro Tullt, a Led Zeppelint, az Animált, a Pink Floydot, Bob Dylant és napestig sorolhatnám, mennyi CD-t őrizgetek.Leonard Cohent jóval később fedeztem fel, ahogy Hank Williamset is.Nem szeretem a modern időket, a vinil helyett áttértem a CD-kre és egyébként is az albumokat szeretem.Pécsett egyébként nem Komjátit hallgattunk, hanem a Futótűzt, Szkopál Béla újvidéki műsorát.
Furcsa, hogy a régi zenéket nem tudom megunni, viszont nehezen követem az újabbakat.Nehéz is elfogadni, hogy a zene igénytelenebb lett, a szövegek silányabbak. És így aztán a régi sztárok az utolsó leheletükig játszhatnak, hiszen őket a színpadon tartják, a Rolling Stonest épp úgy, mint Bruce Springsteent. És az is számtalanszor megtörtént, hogy elsőre nem tetszett egy album, amit nem is tudok megmagyarázni. Így jártam Springsteennel is, akit háromszor hallottam élőben Houstonban, Duzóublinban és Gelsenkirchenben. A Letter to You lemeze nem tetszetős valahova el is dugtam. Egyébként a fiamtól kaptam születésnapomra. Aztán amikor egyszer addig nyaggatott, míg előkerestem és amikor együtt meghallgattuk, rögtön beleszerettem.Hasonló történet játszódott le Baltimore-ban, ahol a fiammal bementünk egy boltba és ott volt előttem a Raising című album 3.99 dollárért.Nem pénz, egy korsó sör volt 7 dollár. A fiam biztatott is, hogy vegyem meg, de otthon már a dalok többsége megvolt, többek között a dublini dupla albumon. Megvettem és nem bántam meg, azóta is sokat hallgatom.
Az Animals mindig nagy kedvencem volt és nemcsak A felkelő nap háza miatt szeretem Burdont. Laux Jóskával kimentünk a Petőfi csarnokban, amikor Burdon ott lépett fel a zenekarával és igazán jól nyomta. Aztán évekkel később Brüsszelbe utaztam egy uniós útra, akkor Jóska megkért, hogy próbáljam megvenni azt az Animals lemezt, amin a „Bring It on Home To Me” című dal is megtalálható, mert szeretné a zenekarával eljátszani. Találtam a szálloda közelében két remek antikváriumot is, s azt egyikben 8 euróért megkaptam a 24 számos, dupla albumot. Azóta is imádom a dalt.
