Nem volt meglepetés, hogy a 27. Judafesten Palya Bea is fellépett szeptember 14-én este, a Klauzál téren. Az énekesnő ugyanis korábban is szerepelt a zsidó kulturális fesztiválon, 2009-ben például szefárd koncertet adott, akkor mondta, hogy „a szefárd zene számomra a kultúrák párbeszédének szimbóluma is.” Palya Bea a a népzenén nevelkedett, a nagyapja nagybőgős volt, de szívesen keveri a keleties, népies, tradicionális dallamokat. Lehetett volna balkáni cigány énekesnő, de nem hagyta magát beskatulyázni, vagyis nem akart „kelet-európai cigánylányka” lenni. „Paraszti mentalitású” családból érkezett 14 évesen Budapester és 15 évbe telt mire visszatalált a családjához. Az ELTE néprajz szakát is elvégezte és a világ legnagyobb pódiumain lépett fel, többek között az athéni olimpián, a New York-i Carnegie Hall-ban, majd Washingtonban, a Kennedy Centerben. Nem ismer tabukat, néha szívesebben bújna Monica Bellucci bőrébe, de meggyőzte magát és azóta sokakat, hogy „mindenki úgy szép, ahogy van”.
-Ahogy tudom, 15 év után talált vissza a szüleihez. Végül is megbékéltek azzal, hogy énekesnő lett?
-Már nem is emlékszem, milyen volt, amikor ezzel nem voltak békében. Persze megbékéltek, szeretik, büszkék erre. Annak idején nagyon féltettek ettől a szakmától, és meg is értem, nagyon nehéz és sok bizonytalansággal kikövezett pálya. De mostanra már annyira természetes, hogy hangom van, hogy énekelek. És nagyon hálásak is nekem. Nemrég apukámat hoztam haza a kórházból, anyu is hátul ült vele, és végig nótáztunk. Több kedvük lett élni utána. Meg nekem is megindító volt nagyon.
-Ön mondta, hogy “mindenki úgy szép, ahogy van”. Több podcastja is erről szól. Elhiszik a látogatói, hogy el kell fogadni a testüket olyannak, amilyen?
-Ez egy hosszú és komplex folyamat, de együtt dolgozni rajta sokkal könnyebb, örömtelibb, és valahogy elegánsabb is. És igen, az Énekeld magad szabaddá (ÉSZA) program és módszer rengeteg hallgatómnak írta át ezeket a negatív hiedelmeit a saját testével kapcsolatban. Nemcsak a Tükör című dallal dolgozom ilyenkor, (amelynek refrénje a kérdésben említett Szép vagy úgy ahogy vagy) hanem a hallgatóim saját maguk is írnak ilyen sorokat, lépésről lépésre haladva. A dalnál nincs erősebb transzformatív eszköz: a szöveg hat az elmére, a rezgés pedig a zsigerekre, így a dal a lelket lépésre bírja, az életünket megváltoztatja. Biztosan e sorok olvasója is ha behunyja a szemét egy pillanatra, tud mondani jó pár olyan dalt, amely átlendíti a nehészégen, amely segít feldolgozni egy veszteséget, válást, halált, vagy olyan dal, amely segít megsorozni – vagy egyáltalán érezni! – az örömöt. A testünkkel kapcsolatos hiedelmekre is ugyanilyen erősen hat a dal. Örülök, ha az olvasó a dalaimat vagy bárki másét használja, de még erősebb a hatás, ha ezt saját maga írja meg, még akkor is, ha az csak egy első vázlat, mert maga a folyamat a lényeg. Az ÉSZA programban van egy olyan gyakorlat, amikor a himnusz és az ima műfaját segítségül hívva a hallgatók a saját testükről írnak imát.
– Énekelt már testről és lélekről, szexről és szülésről. Van egyáltalán tabu az életében?
-Van persze, több ilyen téma is. Amit még én magam sem gyúrtam meg eléggé, esetleges belső sérülésekről, töredezettségről. Annak nem az interjúkban a helye, előbb dolgozom én vele. Meg a magánéletemről is keveset beszélek. Szerintem sokkal jobban tartom a határaimat ebben, mint annak idején. És bár részben felelős vagyok az “őszintézés” kultúrájának megteremtéséért, a dalaimban, a könyveimben, mégis, ma inkább a másik oldalon vagyok, szigorú határokat tartok arról, hogy mi megy ki és mi nem. Ma van egy érzelmi inkontinencia, mindenki könyvet ír, és ebben látom is a megértettség vágyát, azt az őszinte és ártatlan szándékot, hogy az adott könyv vagy poszt vagy videó alkotója validálást kapjon a külvilágtól. Ugyanakkor a nyers automatikus írás nekem nem könyv, az ösztönösen ömlesztett, itt-ott rímelő szabad szöveg nekem nem feltétlenül nyújt vershez hasonló befogadói élményt. Én szeretem a megmunkált szövegeket, mint egy olyan alkotó, aki klasszikus verseken, népdalokon nőtt fel.
-Eddig kimaradt a bulvárból, ez maga is bűvészmutatvány, pedig mondott már olyanokat, hogy “meztelenül alszom és nem eszem édességet”
-Köszönöm a bókot. Azért ennek van egy belső logikája és technikája, például mindaz, amit az előző válaszomban a határtartásról mondtam. Ebben tudatos vagyok, és persze az is segít, hogy a keresetem nem függ ettől a fajta láthatóságtól.
-Egyszer azt mondta, hogy léteznek időszakok, amikor nem lép fel. Az elmaradt koncertek helyett ilyenkor alkot vagy csak töltekezik, filmmel, irodalommal, zenével?
-Leginkább a két kislányommal vagyok. Ez prioritás. Amikor megszületett a második lányom, alig vállaltam koncerteket, az egyszülős életforma a Covid pedig rákényszerített – szerencsémre! – hogy az ÉSZA megszülessen, és online tudjak dolgozni, egy számítógép elől tudjam megváltani sokak életét a saját hang használata által. Ez persze hosszú évek munkája volt. De ma már könnyű: este fél kilenc előtt pár perccel még mesét olvasok a kisebbik lányomnak, és aztán beülök a géphez tanítani, ők pedig jólesően szuszognak odafent.
-Sok énekest, menedzsert látott már elfáradni, ön hogyan képes azt elkerülni?
-Néha tartok szünetet, sok nemet mondok, és a fontos emberi kapcsolataimat ápolom. Fontos eszköz még a jóga, a természetjárás, a folyamatos mozgás, a légzésmunka, az állatokkal való szoros kapcsolat, és hát maga az a módszer, amit a hatszáz magam-írta dal mellette a legfontosabb szellemi örökségemnek tartok: az ÉSZÁt. Mert ez nekem is sokat segít. Ha valaki tanítani kezd, azért tud új módszert fejleszteni, mert olyanok a sérülései, hogy arra ő maga tudja a legjobb gyógyírt megalkotni. Én felnövekedtem a saját hangom használata által (ez még persze nem a vége), és így másoknak is tudok segíteni, hogy az autentikus hang használatát hogyan is kell a mindennapi életben csinálni, és miért van ennek felszabadító hatása. Kimondani a saját igazamat, a saját hangomon, úgy, hogy közben kapcsolódom magamhoz és a másikhoz – ez maga a szabadság.
