2026. május 21. (csütörtök) 03:14

Tóth Balázs gyógyul

Porcsérülés miatt került ki a magyar labdarúgó-válogatott keretéből Tóth Balázs, az angol másodosztályban (Chempionship) szereplő Blackburn Rovers kapusa. Az M1 Aktuálisnak nyilatkozó 28 éves kapus szerint a vártnál hamarabb visszatérhet a pályára, de szót ejtett Marco Rossi és Dibusz Dénes reakciójáról is.

„Nagyon jól vagyok, a műtétet követő estén haza is jöttem, és el is kezdtem a rehabilitációt. Szeretném ezt a sérülést picit meghazudtolni, nem tudom, meg tudom-e tenni, de egy kicsit korábban visszatérni belőle, mint amit mondanak. Négy-hat hetet jósoltak kihagyásként, de szeretném, ha négy héten belül meg tudnám csinálni. Minden erőmmel azon vagyok, hogy minél hamarabb visszatérjek a pályára” – mondta Tóth Balázs, hozzátéve, hogy eredetileg keresztszalag-szakadástól tartott, de szerencsére nem ez volt a diagnózis.

Az elmúlt hetekben kivételes formában védő kapus elmondta, hogy Marco Rossi az elsők között érdeklődött a hogylétéről.„Társakkal is beszéltem, Rossi pedig a lecserélésem után szerintem fél órával írt is, az állapotomról érdeklődött. Jól esett, hogy ennyire aggódnak miattam, éreztem felőle is a bizalmat, ez is erőt ad a visszatérésre és a pozitivitásra. A legutóbbi sérülésnél nem kaptam ilyen figyelmet, amit most kapok, előre tekintő vagyok” – fogalmazott, majd szót ejtett a hiányában a válogatott kapujába várhatóan visszatérő Dibusz Dénesről.

„Beszéltünk, Dénes is üzent nekem a sérülésem után, az is nagyon jólesett. Nagyon jó kezekben lesz a válogatott, Dénes elképesztő teljesítményt nyújt, klubszinten is, de a válogatottban én talán egy olyan meccsére emlékszem, amely nem volt annyira jó, egyébként mindig extra volt. Bízom benne, hogy az első meccsen nem lesz rá szükség, és a második, immár tét nélküli találkozón parádés teljesítményt fog nyújtani. Szerintem így lesz. Nagyon szeretem és tisztelem, szurkolok neki és az egész válogatottnak is” – mondta.

Még több sport…