A három kiemelt eseménynek számító Telekom Vivicittára, Wizz Air Budapest Félmaratonra és SPAR Budapest Maraton Fesztiválra több mint 50 ezer külföldi turista érkezett Budapestre, és becslések szerint 100 ezer fölötti vendégéjszakát töltöttek el, illetve csaknem 4 milliárd forintot költöttek – állítja a Budapest Sportiroda (BSI).
A három rendezvényen 125 országból majdnem 19 ezer külföldi induló vett részt, ami kiemelkedő eredmény a régióban. Hangsúlyozták, hogy az elmúlt három évben tartósan, dinamikusan emelkedett a külföldi futók létszáma, a három kiemelt esemény összesített külföldi indulói létszáma 2023 óta több mint a duplájára nőtt.
A tavalyi és az idei versenyek után készített, több száz fős kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy egy külföldi futó átlagosan 1,8 kísérőt hoz magával, ami azt jelenti, hogy a BSI rendezvényeinek köszönhetően több mint 50 ezer külföldi látogató érkezett Budapestre az év során. A felmérésből az is világossá vált, hogy a turisták nem csak a rendezvény idején tartózkodnak a magyar fővárosban, mivel átlagosan több mint három éjszakát töltenek el itt, mindemellett minőségi szállásokat választanak, átlagosan 350-500 eurót költenek el fejenként, és a megkérdezetteknek majdnem a fele repülőgéppel utazik Budapestre.
„Büszkék vagyunk rá, hogy rendezvényeink mára a budapesti turizmus meghatározó motorjaivá váltak. Amikor közel 19 ezer külföldi futó választja Budapestet, az nemcsak sportszakmai siker, hanem nemzetgazdasági tényező is. Ezek a futók és kísérőik megtöltik a szállodákat, az éttermeket, és jó hírét viszik a városnak a világ minden tájára. A pozitív élmények és a személyes ajánlások eredményeként évről évre több futó választja Budapestet a hatalmas nemzetközi versenykínálatból”- mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője.
Az elmúlt három évben az őszi nagy versenyekre Nagy-Britanniából érkeznek a legtöbben Budapestre, a rövidebb tavaszi távokon a szomszédos országokból, valamint Németországból jön a külföldiek többsége.


