Átverik a szülőket, gyerekeket

Csepregi György, a belga élvonalbeli Leuven sportigazgatója sok hasznos tanáccsal szolgálhat a magyar kluboknak, de nem nagyon kíváncsiak rá. Szavaiból az derül ki, hogy a magyar labdarúgás viszonyai még mindig elmaradottak akár a belgáéhoz képest is.
„A magasan képzett edzők a technikai alapdolgokat végzik el, de azt nagy odafigyeléssel. A taktikát meghagyják délutánra, amikor már a klubok akadémiái visszakapják a gyerekeket, és folytathatják velük a munkát a saját szempontjaik szerint.
Magyarországon valamiért ez elképzelhetetlen. Azt ellenben tapasztalom, hogy juszt is másképp csinálja az egyik akadémia edzője, mert meggyőződése, hogy ő jobban ért hozzá, mint a kollégája. Nem értem ennek az arroganciának az eredőjét. Azt látom, ha végignézek egy korosztályos válogatotton, hogy nincsenek felkészítve alapvető dolgokra a fiatalok, emellett pedig csúnyán beszélnek már 15 éves koruk környékén is.Ahogy a mi időnkben, most is azt látom, hogy átverik a gyerekeket, a szülőket, folyamatosan hazudnak nekik, hogy jók. A piac viszont ezt másként értékeli, szinte már mindenki profilokban gondolkodik. Akkor hagyják cserben a gyerekeket, amikor a legfontosabb munkára lenne szükség, és annak megértetésére, hogy ez a munka feltétlenül szükséges az érvényesüléshez”.
Csepregi szerint az nem igaz, hogy nincsenek tehetségek itthon, nagyon is vannak, és 16 éves korukig nagyjából versenyben is tudnak lenni a magyarok a többi nemzettel, mert az ösztön, a játékosság addig kitart. Egy belga utána lép el behozhatatlanul a magyar mellett, amikor az edzőnek a munkát bele kell tenni. Amikor az automatizmusoknak a kisujjban kell lenniük, hogy a döntések felgyorsuljanak, amikor pillanatok alatt kell a játékrendszerhez alkalmazkodni.
„Magyarországon azt látom, hogy még mindig ugyanazokat a köröket futják, mint mikor játékos voltam, pedig az nem most volt. Az ötletek, illetve azoknak a hiánya és a hozzáállás nem igazán változott. A körülmények csillagos ötöst érdemelnek, de az összkép ettől még lesújtó. Csak azért is próbálok segíteni, mert nem akarom elhinni, hogy még mindig ugyanazok a köröket rójuk.”